Van egy történetünk

Amióta ismerjük az evangéliumokat, azóta foglalkoztatja az embereket - hívőket, művészeket, kutatókat - Iskárióti Júdás személye. Sokszor, százféle módon dolgozták fel alakját, motívációit. Volt elvetemült gonosz és csalódott követő, eltökélt szabadságharcos és sátántól megszállt szerencsétlen, kapzsi semmirekellő és meghasonlott értelmiségi. Hiszen valamiképpen magyarázni és megérteni kell a kínhalálhoz vezető árulást, ami ugyanakkor az isteni terv része volt. Ahhoz, hogy az üdvtörténet megvalósulhasson, szükség volt Júdás szerepére. Az evangéliumok nem foglalkoznak ezzel a kettősséggel, bár a keresztény hagyomány szerint Jézus megbocsátott Júdásnak, és a pusztába küldte, hogy ott imádkozással tisztítsa meg lelkét. Az áruló azonban nem tudta elviselni tettének súlyát, és felakasztotta magát.
Az elmúlt hónapokban újra előtérbe került ez a kérdés, mivel - tekintélyes angol és olasz lapok értesülése szerint - a katolikus egyház foglakozik Júdás rehabilitációjának gondolatával. A londoni The Times úgy tudja, hogy Júdás apostol "felmentését" többek között a pápa közvetlen környezetéhez tartozó Walter Brandmüller, a történettudományi pápai tanács elnöke támogatja, s maga XVI. Benedek is helyesli. Tekintélyes teológusok hivatkoznak rá, hogy az első keresztények például hittek abban, hogy Júdás csak az Úristen által rámért feladatot teljesítette. A felmentés azért is indokolt, mert még ma is vannak olyan csoportok, amelyek szemében ez a név a zsidó néppel és a keresztre feszítéssel függ össze, és antiszemitizmusra indít.
A tisztázásban segíthet - vagy éppenséggel tovább bonyolítja - a "Júdás evangéliumának" nevezett apokrif kézirat feldolgozása. Egy svájci alapítvány rekonstruálta és három nyelven kiadja a vitatott kéziratot. A 62 oldalas, kopt nyelvű, papiruszra írt lelet darabjai az ötvenes és hatvanas években kerültek elő Egyiptomban. A valószínűleg a Kr. u. 3. században keletkezett fordítás az eredeti görög nyelvű irat nyomán keletkezett. Ezt már a 2. században eretnekké nyilvánították, s nem kerülhetett bele a Szentírásba. Mint ismeretes, csak négy evangélium - a Máté, Márk, Lukács és János nevével jelzettek - része a kánonnak. Harminc szöveg azonban, köztük több ma is ismert, nem állta ki a kanonizálás próbáját, ezek az úgynevezett apokrif, vagyis nem hivatalos, nem szent iratok, amelyeknek azonban mégis nagy a kulturális és történeti jelentőségük.
Nem valószínű, hogy Júdás evangéliuma nagy változást hozna a Biblia értelmezésében, de minden bizonnyal nagy értékű kultúrkinccsel leszünk gazdagabbak, ha megismerjük - a hírek szerint nemsokára. Még fontosabb a Vatikán készülődő állásfoglalása, amely felmentheti Júdást az istengyilkosság vádja alól. XVI. Benedek pápa eltökélt szándéka, hogy keresztények és zsidók kapcsolata rendeződjön, és azt semmiféle dogma ne zavarja. Iskárióti Júdás rehabilitálása egy nagy lépés lenne ezen az úton.