Jeles napok

Eleink életnek nevezték a búzaszemet, hisz ősidők óta a halálában megsokasodó újjászületés jelképe. "Ember, ki a búzamag vagy, / Ne szállj le a malomkőről! / Csordul a liszt a szék-kupákba, / A magunk fogy, marad az én. / Ám ha jó kovászunk, pékünk, / Marad voltunk is - Kenyér. / Marad eszménk, a leszünk..." (Mandics György: Temesvári golgota). Egy Csíkban még élő legenda szerint a menekülő Szent Család az üldözők előtt búzaszemmé változott. Mária és Jézus búzáját egy szántóvető elvetette, így arcuk ott ragyog minden búzaszemben. Péter-Pál napján (június 29.) a hagyomány szerint megszakad a búza töve, és Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) megkezdődik az aratás. Sarlós Boldogasszony a várandós édesanyák oltalmazója, a szegények, betegek és a fogságban lévők pártfogója, a halottak megszabadítója, az aratás édesanyja, királynéja. Úgy tartják, hogy ilyenkor Boldogasszony-Szűz Mária is arat, de a búza begyűjtését és megtisztítását Jézusra hagyja. Régen hittel vallották, hogy minden aratás az "ítélet napja" is egyben, amikor elválik a konkolytól (gonosztól) a jó mag, a búza: "Elgyütt az aratásnak nagy napja, / Emléköztet ítélet napjára, / Münk vagyunk az Isten gabonája, / Elgyün Jézus maga aratására." Ősi szokás szerint az aratás szakrális ünnep, amelyet a tábla keleti sarkában - kelő nap felé fordulva - kezdtek el. Az első két kévét kereszt alakba (kepébe) fordították, és köszönő imát mondtak mellette. A legszebb búzából készült a Jézus-kéve, amelyet, mint szentelményt, hazavittek.