Évfordulók

Minden idők egyik legnagyobb magyar poétája, Ady Endre (1877–1919) 130 esztendeje született Érmindszenten. Szerb Antal szerint „ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe futottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondania”. Az úri Ősznek gyermekét, a muszáj-Herkulest, a Mulandóság fiát, a küldetéses vétót egész életében két dolog érdekelte: a politika és a szerelem. Meg is vívta vitézül mindkettővel a maga csatáját. Lelki pórok szürke hadában egyszer csak megjelent a Holnap hőse, új időknek új dalaival. Szembeszállt a mulandósággal, harcolt az ős Kajánnal, mámor-fejedelemként a borral és a nővel, csókos ütközeteket nyert és vesztett. Küldetéstudata büszke versekben öltött testet: „Nem kellenek a megálmodott álmok. / Új kínok, titkok, vágyak vizén járok.” XX. századi líránk megújítója sejtette, rá, a percek aratójára, a Halál rokonára elillant évek szőlőhegyén rövid élet vár. De hirdette, dalok tüzes szekerén, hogy álma a szent, titkos Holnap. Művészi hitvallása fölkavarta a vén Hunnia állóvizét: „Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem.” Tisztánlátása, dacos hite, társadalombírálata örömös Jövőért perelt. Rángatta a lelkeket a pányván, leszámolt a bús magyar Ugar víziójával, noha tudta: „Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik, / Rokkanva ér el az éjszakáig.” Komp-ország ostorozója, a százszor bátrak és viharvertek szószólója megírta a Minden Titkok verseit. Istenhez hanyatló árnyékként is vallotta, az Élet él és élni akar. Ember maradt az embertelenségben, aki mindig a holnapra mosolygott.