Tüzes kerék a hegyen

Az ókorban az európai népek mondhatni összeviszsza ünnepeltek, végül aztán Julius Caesar emlékezetes naptárreformja tett ebben is rendet. De ő is csak a dátumot rögzítette, az addigra már kialakult szokásokhoz nem nyúlt.  Azóta is azok szerint szilveszterezünk. Síppal, dobbal, itallal, étellel és mindenféle zajkeltő eszközzel. Ma főleg petárdával, régen kolomppal, csengővel, kongóval – a lényeg akkor is és ma is: minél nagyobb zajt csapni. Nem ok nélkül persze, így kell távol tartani a háztól a rontó szellemeket. Nálunk ma már a régi típusú rosszűzés nemigen dívik, de Romániában vagy Szlovákia némely vidékein még igen. Nem is olyan messze tőlünk, a máramarosi Kapnikbányán például, ahol kolompos férfiak százaitól hangosak a szűk kis utcák ma is. Régen ismert szokás volt a nyájfordítás is, aminek az volt a célja, hogy az állatok felébredjenek, és a másik oldalukra forduljanak, így gondolták szaporaságukat növelni. Az éjféli harangozás az egész Kárpát-medencében ismert, de a tüzes kerék engedése például csak Erdélyben. Szalmával betekert kereket meggyújtanak, és a hegyoldalról legurítanak. Ilyenkor szabad volt sok minden, ami máskor tilos, de egyvalamire azért nagyon ügyeltek: a tüzes kerék nehogy a falujuk felé szaladjon. Az újév is bővelkedik szokásokban. Az egyik szerint ilyenkor tartózkodni kell a hangos szótól, a veszekedéstől – ennek persze a férfiak örültek a legjobban. Főleg azok, akik szilveszterkor szeretnek egy kicsit tovább tivornyázni.