Bankrablás váltócipőben

Hogy is volt a katonaságnál? Vittünk váltócipőt, élelmet, mert lehet, hogy túszokat kell majd kínálgatni, másik ruha is kell a zsákba, hogy a menekülés után ne tudjanak azonosítani. Nézd csak, már nyitom is az ajtót, az a tagbaszakadt férfi meg mit akar, nyúlkál a pisztolyom után, csapjunk már rá a kezére! Ezek nem vesznek engem komolyan: „Ha megkérhetnék mindenkit, fogja be a fülét, mert lőni fogok!” – na, így mindjárt más, az egyik hölgy már be is nyúl a fiókba egy köteg pénzért. Mennyi lehet az a summa? Húszmillió? Harminc? Éppen elég lenne az adóra, meg az asszonynak valami békítő ajándékra. Esetleg egy wellness hétvégére, valahová messze…

Akkor most innen ki is kellene menni, de ez a fránya ajtó nem nyílik! Hé, valaki, ott benn! Engedjenek ki! Huh, de leizzadtam, ideges is vagyok, és ilyenkor enni kell néhány falatot. Hölgyem, kér ebből a pogácsából, itt vettem a zuglói látványpékségben, mindig itt szoktam vásárolni egy zacskóval, ha erre járok. Na, végre, kinyílt az ajtó, de nem az utcára, hanem befelé. Közben idegen arcokat is látok, ezek kik lehetnek, az előbb még nem voltak itt? – Na, álljunk meg, emberek, itt valamit tenni kell! – A nők elmehetnek, a férfiak üljenek le a földre! Ez az izgága pasas mit dumál? Börtönt, meg mit emleget, hohó, arról szó sem lehet. Álljon egy rendőrségi autó a hátsó ajtóhoz – te jó ég, hol lehet a hátsó ajtó? –, tele tank benzinnel, mert sietek. Közben ez a hapsi már a családot emlegeti, a két srácot, akiket szeretek, miattuk is van minden… közben kinyílt az ajtó és a résben egy fekete egyenruhás kommandós tűnt fel, kezében géppisztollyal. Hát nem komolyan vették ezt az egészet!? Úgy látom, ebből már nem lesz pénz… Na, itt a pisztoly, jóember, fogja. Van itt valaki az APEH-től is? Neki megadom magam.