Budapest vőlegénye

Nem véletlenül nevezte kedvesen csúfolódva Krúdy Gyula írótársát, a politikusként is tevékenykedő főrendiházi tagot Budapest vőlegényének. A nemzet emlékezetében mint a főváros korszerű metropolissá válásának lelkes propagátora, fáradhatatlan élharcosa maradt meg. Élete 83 esztendejéből fél évszázadnyit arra áldozott, hogy Pest-Buda a kiegyezést követő gazdasági fellendülés nyomán modern nagyvárossá épüljön. Több mint három évtizeden át a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnökeként irányította a várostervezési és -szabályozási munkálatokat. Szívügyének tekintette az új hidak, kikötők, közraktárak, kör- és sugárutak létrehozását, a közvilágítást. Közismert volt legendás munkabírása, személyesen felügyelte a Belváros rendezését, az Operaház és a körúti paloták építését. Ki sem mozdult imádott városából, állította, nyaralni is itt lehet legjobban. Sajátos színfoltja volt Budapestnek, állandóan viselt pepita nadrágja miatt kockás bárónak, az utolsó szeladonnak is hívták, furcsaságaival mindig az élclapokban szerepelt. Frici bárót Krúdy szerint „a XIX. század agglegényének lehetne nevezni, mindvégig, nyolcvanesztendős koráig megmaradt ama magyar gavallérnak, aki egyetlen úrnőt sem hozott hírbe. De hívták már az utolsó lovagnak, a legnagyobb bolondnak, a legjobb szívű magyar úriembernek, aki a családi vagyonán kívül mindenét, jövedelmét, munkáját a haza érdekeinek, Budapest szerelmének áldozta fel”.