Zsír egy kis savanyúval

Ez az ív meg is bicsaklott néhányszor, a háború, a hadifogság vagy a mellőzöttség éveiben. Mégis az egyik legtehetségesebb színigazgatóként tartja számon a szakma és az emlékezet. Kiváló direktora volt a pécsi, a debreceni és az induló budapesti József Attila Színháznak. Kálmán György, Latinovits Zoltán, Hofi Géza kezdődő színházi karrierjét segítette. Sokoldalú, vérbeli színházi emberként játszott, rendezett, igazgatott, több darabot fordított. Miután mértéktelenül elhízott, Zsír egy kis savanyúval címmel könyvet írt, ez volt a mottója önálló estjeinek is. Galsai Pongrác szerint „Költő, műfordító, humorista, színházi rendező, színész. Nemcsak a térfogata nagy, a befogadóképessége is. Színházi ember, a szó reneszánsz értelmében; plakátfogalmazó, sátorverő, komédiás és klakőr egy személyben.” Remek humorérzéke, öniróniája segítette elviselni sikeres és szélárnyékos korszakait. Művelt, szellemes, társaságkedvelő, nagy bohém volt a kövér Szendrő, aki vallotta: „Imádom a színházat és a színészeket, mert fényt és meleget visznek a sok fakó ember életébe. Az igazi komédiások jótevői az emberiségnek.” Tanítványa, Latinovits „a megmaradt színházi szeretet szövetségének utolsó szószólói nevében” így búcsúztatta: „Kívánunk magunknak nagy hírű színházat, melyre Te tanítottál bennünket, méltót és boldogat, méltót a Te tudásodhoz és hűségedhez, kívánunk, édes Szindbád, jó hajózást, hajnali szép szelet a túli vizeken.”