• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Hempereg és ágaskodik

Szerző: F. Tóth Benedek
EGYRE TÖBBET HALLANI ARRÓL, hogy az állatokat ki kellene tiltani a cirkuszból. Pontosabban az állatszámokat. Ezt a döntést ugyan több országban is meghozták, és Magyarországon már 2007-es rendelet született arról, hogy 2010-től tilos vadon befogott egyedet „cirkuszi előadás céljára beszerezni, betanítani, valamint szerepeltetni”, idén mégis aláírásgyűjtés indult Magyarországon, ráadásul mindjárt kettő: a cirkuszi állattartás ellen és mellett egyaránt.

Lapzártánk idején már több mint harminckétezren írták alá azt interneten elérhető tiltakozást, amely azt követeli, hogy „Magyarországon is tiltsák be az állatok cirkuszban való szereplését!”. Kanizsai Dóra, a petíció kezdeményezője idén április negyedikén ezekkel a szavakkal szignózta tiltakozóakcióját: „Aláírom, mert számomra kiemelten fontos az állatok ügye. Ők nem bohócok vagy artisták, hanem gyönyörűséges, érző lények, akik nem tudják megvédeni magukat, kiállni a jogaikért, így nekünk kell helyettük ezt megtennünk.” Az aláírók közül sokan ilyen megjegyzésekkel csatlakoztak a kezdeményezéshez: „Mélységesen felháborít, ahogy az állatok jogait semmibe veszik”; „Mert gyűlölöm, hogy az állatokat így kínozzák”; „Ezek az állatok nem cirkuszba, hanem a vadonba valók, és az emberiség már éppen eléggé kihasználta a természetet és az állatokat”; „Embertelen szórakoztatásnak tartom vadállatok felléptetését cirkuszokban. Középkori maradvány, csak primitíveket szórakoztat”.

Szeptemberben elindult ugyanakkor egy másik aláírásgyűjtés is, amelyet ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója kezdeményezett ezzel a címmel: „Az állatok minőségi cirkuszban való maradásáért Magyarországon!” A petíciót lapzártánkig mintegy ezernégyszázan írták alá. Az aláírók a többi között ilyen indoklással adták szignójukat: „Az állatok sokkal tovább és boldogabban élnek egy olyan cirkuszban, ahol jól bánnak velük és szeretik őket, mint a természetes élőhelyükön, amit nem is ismernek. (...) A szabadon élő állatokkal kéne jobban bánnunk, mert ők valóban szenvednek”; „Az állatok ugyanúgy hozzátartoznak az igazi cirkuszhoz, mint az akrobaták vagy a bohócok. Ezek az állatok szerető környezetben élnek, és a cirkusz világában születőknek ez válik a természetes közegükké. Partnerként kezelik őket. Persze sajnos vannak kivételek, de gondoljunk bele, mennyi olyan embernek van otthon kutyája, macskája, aki nem tudja felelősségteljesen gondjukat viselni vagy bántják őket.”; „Mert az állatokkal tökéletesen bánnak, és látszik, hogy nagyon szeretik őket. Olyan, mint egy család.”

Ez a vita, amióta a cirkusz elindult hódító útjára, időről időre kipattan, ám az érvek és ellenérvek lényegében mindig ugyanazok. Az  állatok cirkuszi szerepeltetésének kérdése messzi időkre nyúlik vissza. Azokba a korokba, amikor a vásári mutatványosok között feltűnt néhány egzotikus állatbemutató is, majd idővel az állatok az előadások részévé váltak. Az állatviadalokat ugyan már a kezdetek kezdetén sem nézte mindenki jó szemmel, ahogyan a táncoló medvék sem éppen jókedvükben forogtak körbe-körbe, láncra kötve; a tűzkarikán átugratott vad- vagy háziállatok, a tapsoló fókák, fejen álló négylábúak láttán pedig rendre megfordul a nézők fejében, hogy persze, persze, idomítás kérdése minden, de ezek az állatok vajon maguktól is tapsolnának-e, állnának mellső lábra vagy ugranának át a tűzkarikán? Miközben az is tény, hogy a klasszikus cirkuszi hagyományokat tekintve az állatok szerepeltetése sokszor kifejezetten kulturális, hagyományőrző szerepet töltött be; a lovasmutatványok többsége például ma is ember és állat kapcsolatáról, együttműködésről szól. Arról nem is beszélve, hogy az idők során változott a cirkuszművészet is. Vagyis az idomárok ma már többnyire olyan kunsztok bemutatására ösztönzik az állatokat, amelyeket amúgy természetes életközegükben is megtesznek, például felágaskodnak vagy hemperegnek.

A vita végére alighanem az tesz majd pontot, ahogyan egy kulturális közösség dönt: Bolívia például 2009-ben bevezette a zéró toleranciát, vagyis nemhogy a vadállatok cirkuszi szerepeltetést tiltotta be, de többé a domesztikált, a háziasított jószágokat sem engedi porondra. A latin-amerikai ország azt követően döntött a tiltás mellett, hogy egy titokban zajló vizsgálatsorozat kiderítette, sok cirkuszban kifejezetten rosszul bánnak az állatokkal. Ugyancsak rossz tartási körülmények, alultápláltság miatt tiltották meg Hollandiában a vadállatok cirkuszi tartását és szerepeltetését.

Lapunk tavaly írt Szandráról, Richter Flórián cirkuszának elefántjáról, aki még a magyarországi, cirkuszi állatokra vonatkozó rendelet megszületése előtt került a társulathoz. A negyvenkét éves jószág szabadnak született, de Indiában gazdasági munkára fogták. Viszont már akkoriban is jól bántak vele, Richteréknél pedig egyenesen családtagnak számít. Richter Flórián szerint, ha foglalkozol egy állattal, az azt jelenti, hogy jól bánsz vele, de ez egyben azt is jelenti, hogy az állat is törődik veled. Ahogyan fogalmazott: „Az idomítás inkább idomulás a másikhoz. Türelemmel, megértéssel, figyelemmel.”

Az állatvédők ugyanakkor a legkevésbé nézik az egyedi eseteket, mert felfogásuk szerint a szabályok nem a kivételekre épülnek. Ezért aztán arra is akad példa, Mexikóban, hogy a cirkuszoktól elvett állatoknál olyan rohamos életromlást tapasztaltak, hogy a társulatok újra engedélyt kaptak az állattartásra. A jelenlegi magyar szabályozás, bár megosztja a cirkuszművészetet, ebből a szempontból sokkal állatbarátibb, hiszen kifutó, pontosabban kihaló rendszerben hagyja a jószágokat a társulatoknál. Ezzel a cirkuszok arra is lehetőséget kapnak, hogy műsoraikkal fokozatosan felkészülhessenek az állatok utáni világra. Jóllehet, ahogyan azt ifj. Richter József is megfogalmazta petíciójának közreadásával: „Attól, hogy a cirkusz generációk óta és a hagyományokat követve állatokat tart az előadásaihoz, az nem feltétlen jár együtt azzal, hogy az állatokat rossz körülmények között tartják.” Érvelésében kitér arra, hogy a „kutyatartók között is sokan vannak, akik rosszul bánnak házi kedvencükkel, mégsem beszél senki arról, nem háborog azért, hogy tiltsák be a kutyatartást. Miért? Mert szerencsére nagyon sok jó gazdi is van, akiket nem kellene a rosszak miatt büntetni. Vagyis: nem szabad minden kutyatartót egy kalap alá venni.”

Annyi bizonyos, érjen véget bárhogyan a jelenleg zajló vita, hogy a világ változik, és elnézve, hogy egyre több országban tiltják vagy korlátozzák az állatok cirkuszi szerepeltetését, minden bizonnyal megint és újra változik a cirkuszművészet is. Ahogyan változott az elmúlt kétszázötven évben. Ha ugyanis a jelen cirkuszi állattartás körülményeit összevetjük a kezdeti időkkel, legalább akkora különbséget látunk, mint amekkora különbség lesz a húsz év múlva látható és a jelenlegi körülmények között. Ennek lényegét nagyjából így lehetne összefoglalni: a cirkuszművészetben kezdetben az állat eszköz volt, manapság partner, a jövőben pedig hiány.

Ám amitől az egész történet nagyon is emberi, hogy azok, akik tiltakoznak az állatok cirkuszi szerepeltetése ellen, vagy éppen kiállnak az állatok minőségi cirkuszi fellépéséért, alighanem ugyanúgy gondolkoznak, amire a mostani tiltakozók is hivatkoznak, Mahátma Gandhi után szabadon: „Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik.”

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI, NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE

 

Címkék: Fókusz