• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Kutyaház ajándékba

Szerző: Balogh Géza
Nemrég a kutyaszeretők figyelme két szabolcs-szatmári településre irányult. De míg Nagycserkeszen kínozzák, addig Mátészalkán gondozzák a kutyákat.

Kutyamenhely, Mátészalka
Fotó:
Kállai Márton

Nagycserkeszen több ezren tüntettek az embertelen körülmények között tartott állatokért, Mátészalkán viszont kutyaotthont épített egy hollandiai házaspár.

De azért Mátészalka környékén sem fenékig tejfel az élet, a Kraszna mentén is sok a mostoha sorsú állat. Tudta ezt a Hollandiában élő Gerard van Nimwegen is, aki az unokahúga révén vetődött el Szatmárba. Idevalósi dr. Balázs Gusztáv, a kiváló néprajzos és néptánckutató, aki feleségül vette Nimwegen úr húgát, és kiköltözött Hollandiába. Ennek már jó húsz esztendeje, de Elsa (aki szintén híres néptáncos és énekes) és Gusztáv azóta gyakorta megfordul Szatmárban, már csak azért is, mert vettek egy nagy házat a Szalka melletti Nagyecseden, Gusztáv szülőfalujában. A nagybácsi sokszor jött velük, és mindig szomorúan csóválta a fejét, amikor kivert kutyákat látott.

Nemrég az idős rokon váratlanul megbetegedett, és tragikus hirtelenséggel elhunyt. Elsa örökölt pár szép bútort.

A párjával úgy döntött, nem tartják meg, hanem eladják őket, a befolyt összeget pedig a kutyákat nagyon szerető nagybácsi emlékére egy magyarországi kutyamenhely megsegítésére ajánlják fel. Háromszázezer forint gyűlt össze, amit a házaspár az Összefogás az Állatokért Alapítvány mátészalkai telephelyének ajándékozott.

A szalkai menhely hét éve kezdte meg áldásos tevékenységét, évről évre több ebet gondoz. Most vagy kétszáz állat él náluk.

A kennelek, ketrecek már rég megteltek, nagy örömmel vették hát a hollandiai házaspár felajánlását, amiből építtetnek egy tágas, több kutya befogadására alkalmas kennelt. Azonnal hozzá is fogtak a munkához.

Sürgetett az idő, mert a házaspárt Erdélyben is várták. A szászcsávási cigánybanda hollandiai fellépésre készült, s mentornak Gusztiékat kérték fel, akik az erdélyi faluban akarták felkészíteni a zenészeket a vendégszereplésre.

Az év legforróbb napjaiban kezdtek a kennelépítéshez, segítettek a mátészalkai önkormányzat és a művészeti iskola szakemberei.

Még augusztus 20-a előtt sikerült befejezni a munkát, a hőségtől kókadozó meggyfák árnyékában egy kis ünnepséget is tartottak.

Torokszorító sorsokkal szembesített a menhely vezetője, Halász Szilvia és két munkatársa, Barta Lajosné, illetve Kiss-Bodnár Kinga, amikor sétára invitáltak bennünket. A feketésbarna bundájú Hópapa például onnan kapta különleges nevét, hogy egy téli éjszakán Nagydobos határában a hóba fagyva találtak rá. Öreg volt már és vak, gazdája egyszerűen kilökte.

A gyönyörű Mitch impozáns méretű kuvasz, az egyik reggel a menhely kapujában várta a gondozókat, s szó nélkül besétált velük. A bicebóca Jánoskát pár hónapja egy autó gázolta el, a kis vizslára egy árokban találtak Tunyogmatolcsnál.

Két lába is eltört, de lassan felépül, és játszani is van kedve. Kezdetben sokat sírt, hiányzott neki a gazda, de most már nemigen törődik vele. Mintha csak tudná, mit üzent Halász Szilviáéknak: „Majd ha jobb lesz egy kicsit az idő, bemegyek és megnézem.”

Mehet – de Jánoskáról már lemondhat.

Van már annak kit szeretni. Elsősorban a gondozókat persze, de Elsa és Gusztáv is megérdemli a szeretetet. Visszatérve Hollandiába egy alapítvány létrehozását tervezik, a bevételt pedig a szalkai kutyákra fordítják majd.