• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Csomós Mari: A színpadi játék legyen terápia a nézőknek - Egyre fontosabbak a közönség jelzései

Szerző: Borzák Tibor
A JELEN EGYIK LEGNAGYOBB SZÍNÉSZNŐJE – írják róla az interneten. Gazdag pálya az övé, ötvenkét éve folyamatosan játszik, húsz esztendeje a Radnóti tagja. Egy kisebb szerep is boldoggá tudja tenni. Csomós Mari nemrég lett a Nemzet Színésze.

Csomós Mari
Fotó:
Üveges Zsolt


– Hogy megváltozott-e az életem a díj óta? – kérdez vissza Csomós Mari.

– Valójában nem, persze a telefonos beszélgetéseim száma megsokszorozódott. Felhívtak a testvéreim, a rokonaim, a pályatársaim, millió SMS-t kaptam barátoktól, ismerősöktől, de minden a megszokott kerékvágásban halad tovább. Amíg csak lehet, teszem a dolgom. Pályám során eljátszottam a világirodalom legjelentősebb szerepeit, megkaptam a sorstól például a Szent Johannát, a Három nővér Másáját is. Vannak helyzetek, melyeket mai fejjel másként oldanék meg, de ilyesmin nincs értelme rágódni. Sikerek, bukások, szorongások, örömök: minden megtörtént.

– Vágyik még nagy szerepekre?

– Sosem tettem. Megtaláltak a szerepek, hálám jeléül az összeset nagyon szerettem. Nekem most elég annyi feladat, amennyit kapok. Egy kicsi, de fontos szerep is boldoggá tesz. Szeretek helyes, kedves, tehetséges fiatalokkal dolgozni. A próbákon veszem észre, hogy milyen ügyesek, mindenre nyitottak. És bátrak! Mi sokkal gátlásosabbak voltunk, jobban tartottunk a színészóriásoktól, köztük Major Tamástól, Gobbi Hildától. Nem tudtuk, hogy nem kell félni tőlük.

– Mit tesz, amikor ön ilyet tapasztal?

– Abban a pillanatban feloldom valami könnyed megjegyzéssel. Én ugyanis nem tudok feszült légkörben dolgozni.

Csomós Mari ötvenkét esztendeje színész. Pályáját Veszprémben kezdte, majd Kecskemétre szerződött.

Minden év, minden szerep, minden pillanat formálta. Szívesen emlékszik a kecskeméti időszakra, ahol Németh László, Illyés Gyula, Szakonyi Károly darabjaiban is játszott, és a premieren találkozott a nagy írókkal. Örökre szívébe zárta a legendás direktort, Radó Vili bácsit, de azt az idős kellékest is, akitől azt tanulta meg, hogyan kell áthaladni a színpadon kezében egy köcsöggel. „Művésznő, abban a köcsögben tej van!” – szólt a finom megjegyzés, amiből megértette, miként bánjon egy kellékkel.

Kecskemét után Szolnok következett, ahová már Székely Gábor hívta alkotótársnak. A rendező mindig is bízott a színésznőben, és ez kölcsönös bizalom volt. Felkészültsége, igényessége kijelölte számára az utat. Meglehet, ezért követte színházról színházra; Szolnokról a Nemzetibe, majd a Katonába és végül az Új Színházba. Csomós Mari számára mindegyik állomás kiemelkedően fontos, zseniális alakításaira máig emlékszik a közönség, nem hiába kapta meg ezekben az időkben a szakma legnagyobb elismeréseit, a Jászai-díjat, az érdemes művész címet és a Kossuth-díjat. Hasonlóan termékeny a Radnóti Színházban eltöltött két évtized is, ekkoriban vált „halhatatlanná”, „prima primissimává”, most pedig a „nemzeté” lett.

Jelenleg három darabban láthatjuk: a Lear királyban Kent grófját (egy férfit!) alakítja, az oidipuszi ihletésű Futótűzben déd- és nagymamaként van színen, a nemrég bemutatott A játékosban pedig rulettező nagymamaként tűnik fel.

– Izgul a premiereken? – tudakoljuk a művésznőtől.

– Olyan premier nincs, ami előtt ne izgulnék. Szerencsére csak addig tart, amíg fel nem megyek a színpadra.

– Ha valami nyomja a lelkét vagy foglalkoztatja egy téma, azt szereti kibeszélni?

– Szerencsére olyan barátaim vannak, akikkel szakmai kérdésekben megegyezik a véleményünk, túl sok kibeszélnivalónk nincs. Manapság nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy mi zajlik körülöttünk. Ha bekapcsolom a rádiót vagy a televíziót, csak úgy áradnak belőlük a világban történt tragédiák, és bizony az itthoni közélet is naponta produkál olyasmit, amit mindenki saját értékítélete szerint véleményezhet. Számomra a könyvolvasás vagy a szereptanulása legértékesebb elfoglaltság.

– Önnek voltak mélypontjai?

– Kinek nincsenek?!

– A színpadi játék önnél oldja a bánatot?

– Biztosan, igen. De jobban szeretném, ha azok számára nyújtana terápiát, akik a nézőtéren ülnek. Valamikor azt gondoltam, hogy az én lelkemnek is jót tesz. Most viszont mintha a közönség jelzései lennének fontosabbak. Egy kisebb játéktérben, mint amilyen a Kamra, a Rózsavölgyi Szalon vagy a Radnóti Színház, szinte hallani a nézők lélegzetét, és minden rezdülésüket látni lehet. Engem ez sosem zavart.

Csomós Mari a Bodrogközben, Vajdácskán született. Gyönyörű vidék, majd’ háromszáz kilométerre fekszik a fővárostól. Őszintén meglepődött, amikor falujában 2008-ban díszpolgárrá választották, de nagyon boldog volt. Felemlegetjük a vidéken szemmel látható szegénységet, s azt mondja: elég csak végigsétálnia az utcákon, és mindent lehet tudni az országban lévő állapotokról.

„A jelen egyik legnagyobb színésznője” – olvasható a méltató kommentek között az interneten. Amikor ezzel a hízelgő megállapítással szembesítem, csak nevet. Sosem foglalkoztatta a népszerűség, magánemberként is igyekszik elvegyülni. Egyszerűen öltözködik, sminket alig használ. Vidéken persze más volt a helyzet, ott a színház még inkább az érdeklődés középpontjában állt, mindenki ismerte a társulat tagjait, hiszen látták az összes előadást. Csomós Maritól azonban kezdettől fogva távol áll a sztárság, a csillogás. Neki ez a mesterség az alázatot jelenti.

– Ha nem lenne színház, azt nehezen viselné?

– Biztosan kitalálnék valamit. Szívesen megtanulnék például szépen kézimunkázni. Amikor Szolnokon a Boldogtalanokban játszottam, a próbaidőszak alatt kötöttem egy csíkos mellényt. A végeredményt vizsgálva egy pszichiáter ránézésre meg tudta volna állapítani, hogy mikor milyen idegállapotban voltam. De ki kell ábrándítanom önt, ez a mellény rég elkeveredett, így már nem tud mesélni.