• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Túlélő csettegők - A kisemberi találékonyság szimbólumai lettek

Szerző: Tanács István
A SOLTVADKERTI SZÜRETI FESZTIVÁLRA több száz csettegőt várnak a szeptember 15–17-i hétvégén. A csettegő kultikus járművé és szimbólummá vált: jelképe lett a kisember találékonyságának, amely kikerüli a hiánygazdálkodást és kijátssza az ideológiai tilalmakat.

Földes István csettegője a szőlőn kívül gyorsulási versenyeken is remekel
Fotó:
Ujvári Sándor

Áprilisban újított föl és vizsgáztatott le egy csettegőt Schnürlein Gyula, a soltvadkerti alkatrészbolt tulajdonosa. Pöccre indul, féke, kormánya, irányjelzője, kényelmes ülése, egérszürke festése hibátlan.

– Használják is?

– Kiállok vele szüretkor, erre szedjük a szőlőt. Meg felvonulunk vele a fesztiválon. Nagy unokáim vannak, ha meghalok, meghagyom nekik.

Igaz, hogy 2000. január 1-je óta nem lehet új csettegőt forgalomba helyezni, mégis meglepően sok, más járműből egybeépített, egyedi jármű zakatol még mindig Soltvadkert, Kiskőrös, Kecel térségében az utakon, a szőlősorok közt, sorba állnak a szőlőfelvásárlónál.

Újat építeni nem lehet, de a meglévőket új motorral ellátni, összeépíteni, átalakítani igen. Az átalakításhoz előírás egy 8 oldalas műszaki dokumentáció, amelyet hagyományosan Szerényi József, a soltvadkerti Szerényi Kft. Járművizsgabázis tulajdonosa készít. Ő éppen 30 éve vizsgáztatja helyben a csettegőket. Van róluk vagy 50 ezer fényképe, amelyek a hatósági vizsgákon készültek.

– Itt nem munka közben láthatók, viszont úgy néznek ki, mintha most gurultak volna le a Mercedesgyárban a futószalagról – mondja a vizsgabiztos.

A csettegőknek sorsuk van, mint az embereknek.

A keceli Hugyi Mihályék öt éve használják a forgalmi engedélye szerint 1977-ben készült, lendkerekes, gázolajjal működő járművet. Beindítják, és mondják, hogy a csettegő az ilyen motornak a ketyegő, csühögő zajáról kapta a nevét. Igaz, azt is csettegőnek hívják, amelyiket Trabant-motor hajt, de annak egészen más a hangja.

– A feleségem keresztapjáé volt. Mi tartottuk el a sógor bácsit, és amikor meghalt, ránk szállt a kis masina. Szereltünk rá vonóhorgot, nagyobb gyümölcsszedéskor nemcsak a platóra lehet így pakolni, hanem utánfutót is akasztunk utána – mondja a 75 éves férfi.

Szalmát is szoktak hozni vele a malacok alá. Meg ha locsolni kell a gyümölcsösben a fákat, akkor ezen viszik ki a vizet marmonkannákban. Elmennek vele a frissen tárcsázott földön is, ahol az utánfutós autó, de még a régi kétkerék-meghajtásos MTZ-traktor is elsüllyed.

Bírja a rossz földutakat, nem kell azokon a Suzukit kínozni. Első-hátsó meghajtása van, sőt terepfokozatba lehet kapcsolni. Kicsit fülsértő a hangja, de hozzá lehet szokni. Egyedül esős időben nem állnak ki vele – olyankor mégiscsak jobb az autó.

Hugyi Mihályt is rábeszélték, hogy induljon el a csettegőversenyen a júniusban rendezett Keceli Meggyfesztiválon. Ám az ő csettegőjük széles ívben fordul, ezért ráhajtott a jelzőgumikra a szlalompályán, és úgy érezte, mindenki rajta szórakozik. Persze nemcsak győztes kell a mulatsághoz, hanem lemaradó is, Hugyi Mihálynak azonban nem volt kedvére ez a szerep. Azt mondja, többször nem indul el.

– Persze, hogy nem egyenlőek az esélyek a Slavia-motoros csettegőkkel, mert azok kis körben fordulnak, 60-80 kilométerrel is bírnak menni. Azok nem is csettegők, hanem kaszni nélküli autók – teszi hozzá a felesége.

Elmeséli: férjének volt egy infarktusgyanús rosszulléte. Akkor elhatározták: eladják a 450 almafából álló gyümölcsöst, és csak annyit dolgoznak, amennyi jólesik.

– Ötvenöt éves házasok leszünk októberben – árulja el az asszony. – Azt mondtuk: a gyerekeink kirepültek, sikeresek. Nekünk már csak annyi célunk van, hogy minél tovább maradjunk meg egymás mellett, egymásnak.

A szintén keceli Földes István viszont szeret versenyezni a Trabant-motoros csettegőjével. Büszkén mutatja, hogy korábban harmadik díjat nyert egy gyorsulási versenyen. Tizenkét éve használja a gépet, amely őelőtte már csettegőként szolgált 30 évig más gazdánál, a részei pedig még korábban más járgányokban, ki tudja, mennyit.

– UAZ-alvázra van szerelve, de a féltengelyből kivágtak egy darabot, és újra összehegesztették. Így keskenyebb lett, elfér a hagyományos szőlősorok között, amelyeket magas művelésűre alakítottak át.

A csettegővel nemcsak szállítani lehet, hanem ügyes mesterek keze nyomán univerzális munkagépként használható.

– A felezőnél van egy dekni, onnan pluszlehajtást lehet kialakítani, ami meghajtja a permetezőgépet – mondja Földes István, nekem kínaiul hangzó szakszavakkal. – Azt is meg lehet csinálni, hogy megtárcsázza maga mögött a földet. Vagy lehet például ekekapázni. Igaz, az nem nagyon automata: lánccal mögé kötnek két ekekapát, egy ember vezeti a csettegőt, a másik kettő pedig fogja az ekekapa szarvát. Ugyanígy szőlőt nyitni is tudunk vele tavasszal.

De még ezt is lehet fokozni! Az ugyancsak keceli Kornóci János rugós kapás szerkezetet használ, amellyel meg tudja művelni a szőlősorokat is, nemcsak a sorközöket.

– Hogyhogy nem tesz kárt a szőlő tövében az éles kapa? – kérdem.

– Ahol a szőlőt eléri, ott nem éles – válaszolja.

Kornóci János maga építette a csettegőjét a keresztlánya haverjával. Az ő gépe viszonylag fiatal, 1982-ben készült. Honnan vették a műszaki tudást, hogy saját maguk összerakták a masinát? Akkor már nem volt az olyan nagy truváj, feleli. Valaki kitalálta még az 1960-as évek végén, a többiek meg lekoppintották.

Ami nem volt jó, azt a következő alkalommal tökéletesítették.

– Vettem egy GAZ honvédségi autót, abból van a kormánymű, a sebességváltók meg a terepváltó. Nem sajnálták ezekből az anyagot, bírják, pedig 1969-ben gyártották az eredeti gépkocsit. De a csettegőmet nem GAZ, hanem kéthengeres, léghűtéses Slavia-motor hajtja.

– Mi szokott elromlani?

– Még leginkább a sebességváltó. Szerencsére a Zsukba való alkatrész is jó hozzá. A GAZ meg a Zsuk szinte ugyanaz a gyártmány volt.

Azt hittem, a rendszerváltozás után megvásárolható használt és új traktorok kiszorították a csettegők többségét. Ez részben igaz, de Kornóci János szerint a „magafajta kisembernek” még mindig megéri használni.

– Van öt hektár szőlőm, azt meg kell tárcsázni, kapálni, permetezni, leszüretelni, a termést elszállítani. Milliókba kerülne, ha vennék egy traktort, ahhoz külön ekét, tárcsát, permetezőt, pótkocsit. De azért inkább a mi korosztályunk használja a csettegőt, a fiatalok csak a buli kedvéért ülnek föl néha rá.

Nem mindenki szereti a csettegőket. Egy autószerelőtől hallottam, hogy mindet ki kellene vonni a forgalomból, hiszen a dízel, illetve a keverék üzemanyag miatt szennyezik a levegőt, ütközésnél pedig balesetveszélyesek, mert a sofőr és utasa könnyen leesik az ülésről. Szerényi József műszaki vizsgabiztos nem ért ezzel egyet. Azt mondja, gépjárműből kiszerelt ülést kell beépíteni, a rögzítettségét külön megnézik a műszaki vizsgán. A biztonsági öv ugyan nem kötelező, de sokan beépíttetik azt is. Egyébként pedig a csettegő lassú jármű, amely önerejéből nem mehet 25 kilométer per óránál gyorsabban – azért ez nem annyira balesetveszélyes, mint autóval, motorral száguldozni.

Összkerékfékes: ha megnyomják a pedált, a személyautókat megszégyenítő lassulása van.

Nem véletlenül lett kultusza a csettegőnek. Az 1960–70-es évekre az igáslovak használata visszaszorult. Magánszemély traktort nem vehetett, mert az akkori rendszer ideológiája nemigen tűrte a termelőeszközök magántulajdonát. Ugyanakkor a háztájiban megtermelt árura szükség volt: a Szovjetunióba exportált élelmiszerért olajat és földgázt kapott Magyarország.

A Soltvadkert–Kiskőrös–Kecel „arany háromszögben” termelt „erősített csemegebor” különösen kedvelt tétele volt a szovjet importnak. A csettegő, amely megkerülte a hiánygazdálkodást, és kijátszotta az ideológiai tilalmat, az alulról jövő, kisemberi találékonyság szimbóluma lett. Szerényi József szerint bár a szövetkezeteknek még meg kellett maradniuk, de „Kádár megengedte, hogy az ott dolgozó embertömegek könnyebben művelhessék a háztáji földjeiket”.

Tudni lehet, hogy az első csettegőt a már elhunyt ezermester, Lehoczki Feri bácsi építette Soltvadkerten.

Schnürlein Gyula alkatrész-kereskedő, aki a testvérével maga is számos ilyen gépet rakott össze, azt mondja: Kőszegi László és tanítványai, Kugelmann Péter és Fogl András voltak a legjelentősebb gyártók.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján, amikor kétezer forint körül volt a havi átlagfizetés, 48 ezer forintért lehetett venni egy csettegőt. (Ma félmillió az ára.)

Kőszegi László járta ki annak idején a minisztériumban, hogy típusengedélyt kapjon a csettegő, és háromszög alakú rendszámmal, lassú járműként le lehessen vizsgáztatni. Így amelyik megfelelt a műszakin, legálisan közlekedhetett az utakon. Ők hárman szervezik a soltvadkerti szüreti fesztiválra a nagy csettegőfelvonulást. Mára a csettegő bekerült a Bács-Kiskun megyei értéktárba.

Ahogyan kezdetben gazdasági okok miatt, de politikai döntéssel engedélyezték a csettegők gyártását és forgalmazását, ugyanígy politikai döntéssel „egy tollvonással betiltották” 2000-től az újabb csettegők építését.

– Úgy döntött az akkori államvezetés, hogy attól fogva a kereskedelmi forgalomba főleg a külföldről származó traktorszerű járművek és azok pótkocsijai kerülhetnek be – fogalmaz Szerényi József. – A kisgazdák a kis traktorokat, a nagygazdák a John Deere-eket vásárolják meg. A meglévő csettegők úgy maradhattak fenn, ha a háromszög táblát átvizsgáztatták négyszögletű, piros rendszámtáblára.

Senki nem tud pontos számot, hogy hány csettegő készült az országban. Szerényi József szerint csak Soltvadkerten legalább 2500. Más településeken is működtek gyártók, és sokan – mint Kornóci János is – maguk rakták össze a gépüket. A soltvadkerti műszaki vizsgabázison legalább 5000 csettegő megfordult.

Arról sincs pontos adatuk, mennyi lehet még meg belőlük.

Úgy becsülik, legalább a harmaduk biztosan működőképes – legfeljebb ritkábban használják.

A lassú járművek öt évre kapják meg a műszakit, ami 12-13 ezer forintba kerül. Kötelező biztosítást kell fizetni rájuk, súlyadót nem.

Regénybe illő a csettegők alkatrész-utánpótlása.

Schnürlein Gyula boltjában egymásnak adják a kilincset a szerelők és a tulajdonosok. Itt mindent meg lehet találni – amit nem, azt beszerzik.

– Jelenleg egy ukránnal, azelőtt egy orosszal voltam kapcsolatban, akik az egykori szovjet járművekből származó apróbb, kényesebb dolgokat megszerzik. Vásárolok gépeket arra, hogy szétszedjem és a darabjait eladjam. Járok vásárokba, meg mindenfelé szedegetem össze a dolgokat. Természetesen mindent hivatalosan, papírral!

Az alkatrész-kereskedő úgy tapasztalja, hogy az eltűnő csettegők egy része is tovább dolgozik: liba- és kacsatelepeken, már papírok nélkül, hiszen ott sohasem hagyják el a saját portájukat. A vázuk elnyűhetetlen, az érzékenyebb alkatrészek is bírják a strapát. Kivéve, ha húsz mázsa helyett ötvenet pakolnak rájuk, vagy a libahizlalóknál dolgozó román napszámosok kezdik el szerelni őket: szétszedik a kuplungot, de összerakni nem tudják többé. Olyankor derül ki, kik a tulajdonosok, amikor őhozzá fordulnak alkatrészért.

– Mit gondol, meddig lesznek még csettegők? – kérdem Szerényi Józseftől.

– Mi régen meghalunk, amikor ezek még mindig ketyegnek valahol.



TANÁCS ISTVÁN
RIPORTJA

UJVÁRI SÁNDOR
FELVÉTELEI