Jogi esetek

Az elmúlt hetekben a gyermekelhelyezés különböző problémáiról írtunk. A kérdésnek nemcsak érzelmi, hanem komoly pénzügyi oldala is van, ezért most a tartásdíjról ejtünk néhány szót.
Emberünk elvált, a két kisfiú az asszonyhoz került, és a tartásdíjban megegyeztek az apa akkori jövedelme alapján. Ezt a pénzbeli hozzájárulást a gyermek neveléséhez alapvetően a szülő jövedelme, illetve a kiskorú szükségletei határozzák meg. A tartásdíj rendszerint gyermekenként az illető jövedelmének 15-25 százaléka, de összesen nem haladhatja meg a jövedelem 50 százalékát. A férfi festő-mázolóként a kilencvenes évek derekán harmincezer forintot keresett, koponyánként hatezer forint tartásdíj fizetésére kötelezte a bíróság. Csakhogy egy év múlva a vállalkozását megszüntette, és felcsapott kéményseprőnek. Ezzel a munkával csak huszonnégyezer forintot keresett. Jövedelmét lakóhelyén disznóhizlalással egészítette ki, ám az ebből származó bevétele tisztázatlan volt. Azt kérte a bíróságtól, hogy a tartásdíj összegét csökkentse havi háromezer-kettőszáz forintra gyerekenként.
Az apa azzal érvelt, hogy a megszabott mértékű tartásdíj a saját szükségleteinek kielégítését veszélyezteti, mert meghaladja jövedelmének az 50 százalékát. A tartásdíjon felül volt feleségének tartozik is, ezt tízezer forintonként kell törlesztenie. Veszteségessége miatt megszüntetett vállalkozásából hatszázezer forint tb-járulék tartozása, lakásán százhúszezer forint hitele van. Élettársa gyermekét közösen nevelik, az ő tartásában anyagilag is részt kell vennie, disznótartásból származó jövedelme pedig csekély.
A bíróság többek között a munkáltatót is meghallgatta tanúként. Ő azon a véleményen volt, hogy több munkával a jelenlegi bérezés mellett is magasabb jövedelmet érhetne el a férfi. Az asszony ügyvédei azzal érveltek, hogy a családjogi törvény kimondja: a szülő akár a saját szükségletei kielégítésének rovására is köteles a gyermeknek tartást nyújtani, és ez részben felülírja az ötvenszázalékos szabályt. Az élettárs gyermekére való hivatkozást pedig azzal kontrázták, hogy a hatályos szabályok szerint az élettárs gyermeke nem mostohagyermek, tartására a férfi nem köteles, ezért arra nem is hivatkozhat.
A bíróság végül arra jutott, hogy nem csökkenti a tartásdíjat. Részben azért, mert a férfi jövedelmi helyzetét nem tudták tisztázni. A felperes ugyanis nem tudta bebizonyítani, mennyi jövedelme van a disznótartásból, és azt sem, hogy nem lehetne több. Azt is a férfinak kellett volna bizonyítania, hogy a vállalkozását valóban annak veszteségei miatt szüntette meg. A tartásdíj megítélése esetén a bíróság mindig szigorúan a gyermek érdekeit veszi figyelembe, ezért a díjfizetésre köteles szülő kemény bizonyításnak néz elébe, ha az összeget le szeretné faragni.