Ökölcsapások az agyra

Minden népnek megvannak a maga jellemző viccei. Például a franciák és az angolok, akik a történelem során kölcsönösen számos sérelmet elszenvedtek egymástól, ugyanazokat a vicceket mesélik egymás között – azzal az eltéréssel, hogy az adott vicc balek főhőse épp a másik nemzet fia. A britek, az írek és az ausztrálok leginkább a szóvicceket szeretik.
Három cowboy lovagol a sivatagban. Elöl megy Joe aranylovon, utána Bill ezüstön. Mögöttük pedig Charles bronzon.
Fájt, ugye? Esetleg nem értette meg azonnal, újra kellett olvasnia a viccet, hogy felfogja? A hiba nem az ön készülékében van: kutatók szerint a hagyományos viccek megértése jól behatárolható helyen, a homloklebeny hátsó részén történik, míg a szóvicc mindkét agyféltekét megdolgoztató szellemi erőpróba, kisebb ökölcsapás az agyra. Akinek az agya rááll a „hogy hívják a tréfás kávéfőzőt? – mokkamester” típusú szóviccekre, általában vevő az egyre divatosabb abszurdokra is:
Mi történik, ha a leprás csodálkozik? – Leesik az álla.
A viccek visszatérő szereplőihez bizonyos tulajdonságok társulnak. Móricka vásott kölyök, Pistike inkább kicsit buta, a Nyuszika agyafúrt, a Kismalac meg agresszív, a rabbi bölcs, a skót zsugori, a székely sajátos észjárású, az anyós minimum rosszkor van rossz helyen, a rendőr pedig agyilag sötét…
A rendőrt kérdi a fia: „Apa, te tudod, ki volt Hamlet?” „Persze, fiam, de jobb, ha te nézel utána a Bibliában…”
Ezek a csökevényesedett „eposzi jelzők” szolgáltatják a poén alapját, úgyhogy ez esetben a valóság cseppet sem zavar össze bennünket. Például nem számít, ha egy népet – jelesül a skótokat – voltaképpen egy valójában nem létező tulajdonságukért, a fukarságukért és az irigységéért csúfolunk ki. Ugyanis statisztikák bizonyítják, hogy a skótok kevésbé takarékosak, mint az Egyesült Királyság más alattvalói.
Az angolt, a franciát és a skótot elkapják a kannibálok. Mindegyiknek megengedik, válasszanak, hogy akarnak meghalni, mert a bőrükből úgyis kenut csinálnak. Az angol kér egy revolvert és fejbe lövi magát. A francia kér egy guillotine-t és meghúzza a kart, leesik a feje. A skót kér egy villát és elkezdi magát szurkálni vele: „Nesze nektek, ingyenkenu!”
A viccek cigánya furfangos – és ezért ugyancsak kedvelt – népi hős. Ez esetben bocsánatos bűn, hogy nem ismer törvényt, leleménnyel, ügyességgel, hazugsággal igyekszik megszerezni, amire szüksége van, túljárva urak, papok, rendőrök, hivatalnokok eszén. A csoportpszichózis valahogy ugyanúgy működik, mint pár évvel ezelőtt a börtönből megszökött whiskys bankrabló esetében: az emberi képzelet a közönséges rablóból egy-két különös gesztusa nyomán kedvelt hőst farag, afféle modern Rózsa Sándort – holott a neves betyár a legenda szerint azért vett el a gazdagoktól, hogy zsákmányát szétossza a szegények között, míg hőseinkről ezt nemigen mondhatjuk el…
Cigánygyerek a vezetésoktatáson ezerrel elsuhan egy stoptábla mellett. Az oktató kérdezi: „Hát, Gazsi, milyen tábla volt ez?” Erre a fiú: „Hoppá, alumínium! Visszatolassak érte?”
A viccek nem kímélik a politikát és a politikusokat sem. A politikai viccek 95 százaléka a mindenkori kormányt csúfolja ki. Sokszor a viccek ugyanazok maradnak, csak kormányváltáskor a neten 24 órán belül a szereplők cserélődnek.
A Gyurcsány-kormány földművelésügyi minisztere utazik az országban a szolgálati kocsiján, megáll a pusztában, odamegy egy juhászhoz: „Van eladó báránya?” „Igen, válasszon egyet.” A miniszter megfog egy állatot, a hóna alá csapja, fizet, megy vissza a kocsijához. A juhász utána kiált: „Mondja, nem maga a földművelésügyi miniszter?” „De igen. Hogyan találta ki?” „Onnan, hogy a pulimat viszi magával.”
A viccek céloznak és gyakran találnak. A hatalmon lévő politikusok ezért nem mindig veszik jó néven, ha kigúnyolják őket. Kivétel mindig akad: Roosevelt amerikai elnök például úgy kezdte a napját a Fehér Házban, hogy az íróasztalára odakészíttette az újságokból kivágott karikatúráit, az előző este az orfeumokban róla elhangzó élceket, jót nevetett rajtuk, aztán felszabadult lélekkel munkához látott. Kérdés persze mindig, hogy milyen évet és milyen országot írunk! Mert bizony megesett az ötvenes években, hogy egy társaságban elmondott Sztálin-viccért valaki a gulágon találta magát. Apropó, Szibéria!
A szesztilalom idején, valahol Szibériában, két muzsik parancsra hűtőházat épít, azaz szögesdróttal körbekerítenek egy kunyhót. Egyszer az egyikük felkiált: „Gyere gyorsan, Vologya, találtam egy üveg vodkát, igyuk meg!” „Ne ordíts, te őrült, elvisznek!” „Innen? Hová?”
A viccek mennyisége és minősége a társadalmi feszültség fokmérője. Minél elnyomóbb a rendszer egy országban, minél több korlátja van a szólásszabadságnak, annál nagyobb valószínűséggel fordulnak elő politikai viccek. A szocializmus ebből a szempontból ideális közeg volt, gomba módra termettek a viccek.
Sírdogál a nyuszi az erdőben. „Miért sírsz, nyulacska?” – kérdi a varjú. „Jaj, kedves varjú, nagy baj van! Mindjárt itt lesz Pestről az egész Központi Bizottság, Kádárral az élen, medvére vadásznak! Jaj, hova bújjak, hová bújjak?” „Bolond vagy, te nyuszi, ha medvére vadásznak, akkor miért vagy úgy berezelve?” „Hát csak azért, mert tévedtek ezek már ennél nagyobbat is!”
A viccek, kérem szépen, naprakészek. Egy-egy nagyobb esemény, botrány, áremelés, olimpia szinte futószalagon gyártatja a vicceket. Valahányszor globális tragédia történik, a világ e-mail hálózataira rátelepednek a fekete humor megszállottjai. Szeptember 11-e után is azonnal akcióba lendültek:
Oszama Bin Ladennek 53 testvére, 13 felesége, 28 gyereke és 300 millió dollárnál is nagyobb vagyona van. Mégis az amerikaiak szertelen életmódját gyűlöli.
Napjaink új vicctípusa, a szőke nős változat már az után keletkezett, hogy felfedezték az IQ-teszteket. Azt mondják, a szőke nős vicceken csak a „valódi” szőke nők sértődnek meg. Egy másik vélemény szerint ezeket olyan férfiak mesélik előszeretettel, akik ezt a nőtípust nem kapják meg... Adózzunk végül az Ismeretlen Szőke Nő emlékének, aki azért fagyott meg az autós mozi előtt, mert meg akarta nézni a „Télen zárva” című filmet…
Karikatúrák: Jokó Csaba