Szerepcserebere a családban

Nálunk a család feje a férj – jelenti ki Sárika, régi ismerősünk, István felesége. – A nyaka pedig az asszony – teszi hozzá nevetve István. – És a fej, mint tudjuk, mindig arra fordul, amerre a nyak akarja…
Az évődés mögött egy huszonnyolc éves házasság áll, amelynek az elején – a három gyerek születésének idején – természetesen Sárikáé volt a főszerep. De István már akkor is férfiasan kivette a részét az egymás után érkező apróságok pelenkázásából, nem mellékesen pedig kiélte a főzési tehetségét: sokszor készítette ő az ebédet, a vacsorát a családnak, hogy a bevásárlás gondjairól már ne is beszéljünk. (Jó párszor láttam a bevásárlóközpontban, amint a felesége által kiállított bevásárlólistát, a „napi parancsot” tanulmányozva sétálgat a gondolák között.)
Annak idején nagy szerencséjük volt azzal, hogy István be tudott rendezni egy fröccsöntőműhelyt az újonnan épült családi házuk szuterénjében. Így vált lehetővé, hogy belefolyhasson a háztartási munkába is, ami óriási segítséget jelentett Sárikának. Aki úgy fordította javára ezt a kényeztetést, hogy közben tanult, és mire a legkisebb gyerek is óvodás lett, mérlegképes könyvelői képesítést szerzett. Majd munkát vállalt, és a sok cég könyvelői feladatainak végzésével olyan jövedelemre tett szert, hogy abból már tellett István régi vágyának teljesítésére is: egy vadásztársaság tagja lehetett.
De ahogy Sárika karrierje egyre inkább ívelt, István úgy lett mindinkább háztartásbeli. (Tanúsíthatom azonban, semmiféle elnőiesedést nem vettem észre rajta; megmaradt ugyanolyan férfiasnak, mint amilyen volt.) Felesége reggel korán indult, későn érkezett, s miután Istvánnak otthon volt a munkahelye, rá maradt az iskolába járó gyerekek pesztrálása is: ebédeltetés, leckekikérdezés, néha még a főzés is. (Ez a rendszeres apai jelenlét egyébként kifejezetten jót tett a három fiúnak.)