Képzelt barátságok

Ádámnak olyan barátja van, aki mellett még Batman is elbújhat: erős, bátor és nagy szíve van. Karácsonykor például minden szegény gyerek kapott tőle annyi Kinder-tojást, amennyit csak akart, a nyáron pedig megnyerte a Forma–1 nagydíjat – hogy csak a legfontosabbakat említsük. De ha kell, elijeszti az utcán kóborló kutyákat, elkergeti az éjjel a ház körül ólálkodó betörőt. Ez a rettenthetetlen, hű barát pedig nem más, mint Barika, a kis plüssbárány, amit Ádám a negyedik születésnapjára kapott a keresztmamájától. Azóta is vele van, elkísérte még az első osztályba is. Igaz, most már csak a családtagok értesülnek legújabb rekordjairól, amelyeket részint a matematikaversenyeken, részint pedig a góllövésben állított föl. S noha a nagyobb testvérek már gyakran rosszmájú kritikával illetik a fantasztikus eseményeket, anya és apa most is elismerően szólnak Ádám és Barika közös kalandjairól.
A gyermeklélek hivatásos ismerői szerint a három-négy éves gyerekek mintegy kétharmadának van fantázia szülte, képzelt barátja. Ami gyakran ember, állat, de előfordulhat, hogy valamilyen meghatározhatatlan lény. Akárki, akármi is az, a szülőknek nincs okuk aggodalomra, mert ez a különös „barátság” előbb-utóbb elhalványul, „kinövi” a gyerek. Amíg azonban fönnáll, hasznára lehet a kicsinek. Már csak azért is, mert ez a képzelt barát nagyon praktikus: akkor jelenik meg, amikor a gyerek akarja, és akkor tűnik el, mikor akarja.
Sok kicsi egyedüllétében, unalmában talál ki magának ilyen láthatatlan barátot; vele együtt „kalandozva” jobban múlik az idő. Másokban a félelem, a szorongás hívja elő a képzeletbeli társat. A vele való „beszélgetés”, „kalandozás” a mindennapokban átélt félelem, feszültség kivetülése, illetve levezetése, egyfajta föloldása a gyermekben. Ha a fantázia szülte társ gyermek, a „kibeszélés” jelentősége még nagyobb, hiszen annak természetesebb módon nyílhat meg, mondhatja el minden bánatát, oszthatja meg vele legféltettebb titkait, beszélheti ki minden félelmét, miközben biztos lehet abban, hogy barátja meg fogja őt érteni. És meg fogja védeni, meg fogja vigasztalni akkor is, amikor a „nagyok” talán észre sem veszik, mekkora szüksége van erre a megértésre.
A legjobb, amit tehet a szülő e „kalandok” hallatán, ha értően (a gyermeklelket értő módon) meghallgatja és bizalmasan kezeli ezeket. De ha kineveti, fölényesen legyint rá vagy netán lehurrogja őt emiatt, a legrosszabbat teszi. Ha nem fogadja megértéssel a kicsinek oly fontos és kedves képzelt barátját, akkor egy idő után a gyermek bezárkózhat, és egyre kevésbé fog bármit is megosztani a saját szüleivel. Hanem majd a „barátjához” fordul helyettük.