Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Most olvastam azt a válaszát, amelyet a várandós fiatalaszszony levelére adott, és azonnal tollat ragadtam. A kismama beszámolt bánatáról, hogy gyerekkorában nem szerették annyira, mint a testvérét. Ön a válaszában vigasztalta őt, de arra is utalt, valószínűleg állapota is belejátszik abba, hogy ilyen sötéten látja a múltat. Elgondolkodtatott és egyben reményt adott arra, hogy az én lányom problémáját is csupán a megváltozott hormonháztartás okozza.
Lányom 32 éves, férjével már nyolc éve akartak gyereket. Járták az orvosokat, rengeteg időt és pénzt fordítottak a kezelésekre, de nem sikerült teherbe esnie. Elfogadták sorsukat, és tulajdonképpen meg is nyugodtak. S rá egy évre, spontán módon, megfogant a gyermekük, akiről most már azt is tudjuk, hogy kislány lesz, néhány hét múlva megszületik. Elmondhatatlan volt mindnyájunk boldogsága. De a kezdeti feldobódottság után nemsokára valami furcsa hangulatba került Bettikém. Egyre hisztisebb, civakodóbb a férjével, és velünk, a szüleivel is. Olyanokat mond, hogy nem akar szoptatni, mert neki úgysem lesz teje, meg hogy az borzasztó kötöttség. Meg hogy ő aztán nem fog éjjel felkelni a babához, majd az apuka, ha nem bírja hallgatni a sírást. És fogyókúrába kezdett, mert nem bír belenézni a tükörbe, olyan, mint egy bálna. Aztán: amíg nem születik meg a gyerek, addig nem választ neki nevet, nem vásárol semmit, majd az apuka beszerzi a dolgokat, amíg ők a kórházban lesznek. És így tovább. Teljesen kifordult önmagából. Nem értem, hiszen most teljesül élete álma, amire oly sokáig várt. A férje még türelmes, de én rengeteget sírok. Már felvetettem a pszichológust is, de persze hallani sem akarnak róla. Mi lesz azzal a kicsivel, ha az anyja nem fogja szeretni? Vagy talán mégis kijöhet ebből a szörnyű lelkiállapotból?
Üdvözlettel: Erzsébet

Kedves Erzsébet!
Sajnálom a lányát, amiért nem tudja átélni az első gyermek várásának gyönyörűségét. De hadd nyugtassam meg Önt: nem kell kétségbeesnie, mert Betti minden bizonnyal ki fog lábalni ebből a depresszióból. Mert bizony létezik szülés előtti depresszió is, bár erről kevesebbet tudunk. Találkoztam már hasonló esettel, két ízben is, és mind a két fiatalasszony kiváló anya lett. Tudja, ez az az eset, amikor a már feladott és egyszer csak váratlanul beteljesült álom hirtelen valósággá válik – és ez zavart okozhat. A kismamát elfogja a szorongás, képes lesz-e megfelelni a maga előtt is idealizált, szinte fennkölt anyaszerepnek, amire annyira vágyott. Nem kell vele vitatkozni, csak nyugalommal, szeretettel, biztonsággal körülvenni. Betti férje jár jó úton, amikor türelmesen elviseli a furcsa viselkedést. Tehát: szeretet és türelem!
Üdvözlettel: