Pista nem szejelt!

– Sietek haza, gyerekeim – szólt vissza az ajtóból. – Nehogy valami bajt csináljatok! Pista, te vagy a fő felelős!
Hát persze, mert én, a hatesztendős voltam a legidősebb az otthon maradottak között, a négyéves öcsém és az alig hároméves húgom társaságában. Ahogy a mama elment, valósággal odaragadt a tekintetem a fényesen csillogó csörgőórára. Ellenállhatatlan vágyam támadt, hogy szétszedjem. Fogtam a csavarhúzót és hajrá! De volt annyi sütnivalóm, hogy nem szedtem úgy darabokra, hogy ne tudjam megint összerakni. Némi töprengés után végül sikerült is egybeszerkesztenem és visszatettem az asztalra.
– Meg ne mondjátok a mamának, hogy szétszedtem az órát! Értitek?! Meg ne mondjátok! – figyelmeztettem a kicsiket, akik tanúi voltak a mesterkedésemnek.
– Nem, nem – rebegték megszeppenve.
Kisvártatva megérkezett édesanyánk, és amint belépett a konyhába, a húgom azonnal elébe szaladt.
– Mama, mama! A Pista nem szedte szét az óját! Nem! A Pista nem szejelt!
Édesanyánk ránk nézett kikerekedett szemekkel, majd csengő, szép hangján szívből fölnevetett.