Mi ütött a gyerekbe?

Mindkét gyermekünk felnőtt létére is mellettünk van, nem képes leválni, önálló életet élni, és ráadásul a 70 éves anyjuktól várja mindegyik, hogy rendszeresen ebéddel, vacsorával várja őket. De most főleg a lányommal vagyunk gondban, akinek van egy három éve tartó távkapcsolata egy gyermekét egyedül nevelő, rendes férfival. De ő nem akar nősülni, a lányunk viszont megbolondult: férjhez akarok menni, gyereket akarok… A férfi nem tudja kire hagyni a gyermekét, így sajnos mindig a lányunk megy hozzá egy pár napra. Örülünk, amikor boldogan, feltöltődve tér haza, de nem értjük meg, miért jó ez így neki? Vagy nagyon konzervatívok, öregek vagyunk?

A lányunk nyolcéves diákszerelmi kapcsolata csődbe ment, majd utána egyik férfi karjából a másikba vergődött. Nem értjük meg, a mai világban miért lett hirtelen annyira fontos a házasság a lányunknak, miért kapkod, miért akar most gyermeket? Régebben hallani sem akart szülésről, csak a karrierről, szórakozásról.

Vajon miért riad vissza mindkét gyermekünk a tartós kapcsolattól? Miért nem tudnak felnőtt létükre leválni rólunk és önállóan élni az életüket? Talán mi rontottuk el őket a túlzott szeretetünkkel?

Juci és István, az aggódó szülők

Kedves aggódó szülők!
Természetesen érthető az aggódásuk, hiszen melyik szülő nem szeretné révben látni gyermekeit? Ugyanakkor kissé ellentmondásosak az érzelmeik: értelmes emberek lévén jól látják, hogy a gyerekeknek éppen ideje már leválni szüleikről, ugyanakkor kissé ma is gyermeksorban tartják őket. Például azzal, hogy magukra veszik a gondjaikat.

Amivel egyáltalán nincsenek egyedül manapság, s részben ez is az oka annak, hogy olyan nehéz párt találni mostanában a huszonéveseknek is, pláne a harmincasoknak. Lám, önöknek is fáj, hogy lányuk eltékozolja éveit egy perspektívátlan párkapcsolatban, ugyanakkor nem értik, miért akar hirtelen gyereket. Pedig ha jobban belegondolnak, biztosan megértik, hogy negyven felé már nagyon ketyeg a stopper, hiszen alig néhány év maradt a gyermekszülésre. Számos fiatal nőt ismerek, akiknek szülei rémülten figyelik, hogy szép és okos lányuk nem talál párt magának. Mégis azt mondom, önök nem tudják megoldani az életét, és egyáltalán nem tesz neki jót, ha a család mindig a problémáival foglalkozik. Az persze nem árt, ha lányuk és fiuk egy biztos szülői hátteret tud maga mögött, de az életüket ebben a korban már maguknak kell alakítaniuk.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes