Örökbe! Vagy mégsem?

Még mindig nem tudja megilletődés nélkül megnézni a Gergivel készült fényképeket – vallja be Zsadon Andrea, az operett világából ismert énekesnő. Ám ha a fotóra néz, ma már azt látja, a kétesztendős fiúcska minden mozdulata azt mutatja, hogy elkívánkozott tőlük. Ma is nehezen idézi fel azt az időszakot, amikor úgy gondolták a férjével, hogy egy örökbe fogadott kisfiúval pótolják a saját gyermek hiányát. Mire azonban több mint egy évtizedes várakozás után hazavihették a helyes és aranyos gyerkőcöt, addigra kifutottak az időből. Szembesülniük kellett azzal, hogy már nem való nekik a kisgyerekes szülő szerepe. „Színész létünkre igazán nem élünk bohém életet. Olyan tapintatosak vagyunk, hogy ha kisbaba lakik a szomszédban, levágjuk a kutya körmét, hogy ne kopogjon a padlón” – magyarázza az énekesnő. Annak idején is példás gondossággal tervezgették az örökbefogadást: külön szobát rendeztek be a kicsinek, bárhová utaztak, babaruhákat vásároltak neki. – Mindenkinek jó előre elújságoltuk, hogy találtunk végre egy kisfiút. Megtanultam a babamasszázst, előkerestem a régi mesés- és daloskönyveket, készültem az anyaság csodájára – meséli Zsadon Andrea. A kisgyerek 11 hónapos volt, mikor megismerték, de végül csak kétévesen vehették magukhoz. Az újdonsült anyuka akkor már a negyvenes éveiben járt. Néhány hónap, egy nyár elteltével ráébredt, ez nem fog menni… A rendszerváltás ráadásul egzisztenciális bizonytalanságot hozott az életükbe, s ez sem kedvezett a nyugodt összeszokásnak. A felelősségérzet és a bűntudat egyszerre nyomasztotta a színész házaspárt. Végül meghozták az irgalmatlanul nehéz döntést: visszavitték a gyermekotthonba a kicsit. S vele az összes babaholmit.

Hazánkban évente hétszáz-ezer gyermeket adnak örökbe, és egy-két tucat örökbefogadást bontanak fel. Főleg tizenévesek kerülnek így vissza az állami gondoskodásba – tudjuk meg Szalayné Farkas Juliannától, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyermekvédelmi intézet igazgatójától. A hajdani szolnoki gyerekvárosban kutatták azt, mi lehet ennek az oka. Tipikus eset volt, hogy az örökbefogadóknak saját kisbabájuk született, s azután kritikusabban néztek a fogadott gyerekükre. Leggyakrabban a kamaszkori krízist nem sikerült átvészelni. Ha a tini elcsavargott, könnyen jött a magyarázat, hogy a génjeiben hozta a hajlamot. Pedig az ismerkedés és a gondozásba helyezés egy-egy hónapja éppen azt szolgálja, hogy felkészítsék feladatukra az örökbefogadókat, s az új kötelékek állandóságot hozzanak a gyerek életébe.

Ahogy az örökbefogadáshoz, úgy a kötelék felbontásához is a gyámhivatal engedélye szükséges. Ezt csak komoly indokkal adják meg, ha a „szakítás” a gyerek érdekét szolgálja. Ilyen lehet, ha elmérgesedett a helyzet, mondjuk, az apa bántalmazza fogadott fiát. Ha nincs remény a szeretetteljes kapcsolatra, jobb, ha új családot keresnek a gyereknek.

A 10. születésnapját ünneplő Gólyahír Egyesület eddig négyszázhatvan gyereket juttatott örökbe fogadó szülőkhöz – tudjuk meg Mórucz Lajosné elnöktől. Az örökbefogadók általában már a kórházból elvihetik a kicsit, aki így néhány napos korától hozzászokhat az őt dédelgető szülőkhöz, a szülők pedig úgy kötődhetnek hozzá, mintha a saját vérük volna. Talán nem véletlen, hogy a Gólyahír elnöke egyetlen olyan esetről sem tud, ahol a segítségükkel szülővé lett házaspárok felbontották volna az örökbefogadást.