Tartsuk-e láncon a kutyát?

Miközben a vidéki porták nagy részében még ma is ez a helyzet, jó, ha ott is tudomásul veszik, hogy a márciusban változott állatvédelmi törvény szerint egy kutyának már minimum 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, tilos állandóan láncon tartani, és a lánc sem lehet négy méternél rövidebb.

Persze, ez is csak egy a szokásosan pongyola jogszabályok közül – mert ha tilos állandóan, akkor mennyi a nem állandóan… –, és vajon ki ellenőrzi ezt a bizonyos nem állandót. Ám a Kutyapostás a jogszabály helyett más érvet hoz a láncon tartás ellen.

A kutya ugyanis nem állat. Ő egy mesterséges lény, akit az ember teremtett saját kedvére. Tízezer évek óta elhagyta már az állatvilágot, s minket választott társául, falkájául. De ha ebben nem is hisz mindenki – sajnos, tudom, nem hisz –, egy alapvető különbséget akkor is el kell fogadniuk: a kutya húsevő.

Miben különböznek a húsevők a növényevőktől? Hely hiányában ezt most nem fogom felsorolni, de elmondanék egy elméletet, amelynek a vegások nem biztos, hogy örülnek. E szerint a növényevő őslények meglehetősen buták voltak, ugyanis az egyre nagyobb testük megtöltése miatt egész nap le¬gelésztek, semmi másra nem jutott idejük. Aztán egyszer csak valamelyikük a lóhere mellé bekapott valami őskrokodilt is, és a hatalmas mennyiségű fehérje a jóllakottság érzetével töltötte el, így rengeteg szabadideje támadt. És ekkor, az orra piszkálása mellett feltalálta a gondolkodást is.

Vagyis a gondolkodást a húsevőknek köszönhetjük. A kutya húsevő, magát is közénk valónak sorolja: már rég nem haszonállat, és nem is növényevő. Vagyis őt nem lehet istállóba zárva tartani, miközben ló, tehén, bárány is vígan éldegél éveken át a szemközti falat bámulva. Nem bántva e szelíd jószágokat, a kutya egy másik világ. És az ösztönökön túl, négylábú társunkban az érzelmek sokasága létezik.

Örül és szomorú, nevet és sír, szeret és imád, utál és gyűlöl. Irigy, féltékeny, bosszúálló, miközben önzetlen, befogadó és nagylelkű; fáradt, rosszkedvű, máskor meg ficánkolni vágyna örömében, bosszankodik és bosszant, olykor fél, retteg.

Vajon mi játszódhat le egy rövid láncra kötött kutya lelkében a tizenvalahány év alatt, amíg él? Mit érezhet, hogy a látható világában mindenki más szabadon jár-kel, csak ép¬pen ő nem? Hogy az emberek – a saját falkája! – beszélnek egymással, hogy szeretik egymást, neki meg csak egy-két szó jut az odavetett kotyvalék mellé, nesze, te büdös…

Miközben leginkább és mindig csak arra vágyik, hogy a családját szerethesse. Amiért mindent megtenne… No, ebben akadályozza a lánc.