Focibánatra gomba

Vigasztalhatatlan volt, pláne az olyan anyai maszlagok maradtak eredménytelenek, hogy valaki mindig veszít az életben, 0:4-ről talpra állni az igazán a nagy teljesítmény, s hasonlók.

Mígnem Laci odaállt elé, és azt mondta: gyerünk gombászni. A gombászás nagy szenvedély „fiú-fronton” – apuka eléggé látványosan megfertőzte a fiait. Már Bencó is szakértő: „Anya, tudod, van a vargánya és sok mérges gomba”. Mert a fiúszakasz a vargányára specializálódott, jobb a szimatjuk, mint a kiképzett kutyáknak. Sok az eső, hordják haza a gombát, s úgy nézünk ki, mint valami nomád tábor: szárad a gomba a teraszasztalon, a ruhaszárítón (amire drótot húztak!), a lyukacsos ládák oldalán. A minap kisebb adagot egy játék-teherautó oldalán fedeztem föl.

– Anya, egyszer elviszünk, s mutatunk neked piruló galócát! – újságolta Boldó, kezében egy pompás vargányával, amelyet egyébiránt úgy szagolgat, tisztítgat, mint az öreg rókák.
– Megleszek nélküle is – feleltem, s boldogan néztem Lacit meg a gyerekeket, milyen szakértelemmel vagdalják vékony szeletekre a friss gombát. Közben teli torokból éneklik a Kaláka híres dalát: „Őzláb, csiperke, pereszke gomba / Vessző kosárba szedd bele sorba / Pettyes galóca, susujkagomba / Mérges, ne szedd le, hagyd a bokorba!”

Laci és Boldó egyébként május 20-án találta az első vargányát, s mint mesélték, indiántáncot jártak az erdő rejtett szegletében. Laci, aki valóban szenvedélyes gombász – még a futballvébé sem zökkentette ki a „járásából” –, megígértette a gyerekkel, hogy a lelőhelyet hétpecsétes titokként kezeli, azt soha senkinek föl nem fedi, s ezzel biztosítva lesz a család téli gombaellátmánya. Boldó, aki semmit sem tud magában tartani, s mindent kipletykál, ezt a titkot úgy őrzi, mint a kalózok a kincsesládát. Még nekem sem mondta el, hol a kedvenc „vargányaligetük”.

A piacon viszont alkalmi csődület keletkezett, amikor a méhésszel komoly szakmai beszélgetésbe kezdett arról, hogy a piruló galóca nyersen mérgező, ellenben jól megfőzve kiváló étkezési gomba, persze anya nem engedi apának, hogy ilyet hazahozzon, csak a vargánya, esetleg a varashátú galambgomba vagy a csibegomba engedélyezett a konyhában. Amikor odaért, hogy még nagyon meleg van az őzlábra, arra várni kell, míg éppen ötéves lesz, a méhész hozzálépett, s azt mondta: Engedd meg, hogy megajándékozzalak ezzel a kis csupor mézzel. És hozzátette: aki ennyire szereti a gombát, még sokra viszi az életben.

Boldó büszkén jött haza a mézzel, s elégedetten nézte, amint Bencó nagy élvezettel tömte magába az oliván sütött friss vargányaszeleteket.