Kapunyitási pánik

Nincs könnyű dolgunk, mikor állást keresünk, mert 1.: válság van, mindenhol létszámstop, a csapat beleszakadhat a munkába, de új embert nem vesznek fel, mert nincs rá pénz. 2.: S főképpen: kérdem én, hogyan legyen egy becsületes – az óráira rendszeresen bejáró és készülő nappalis egyetemistának – 2-3 éves szakmai gyakorlata, mikorra lediplomázik? Mert a munkáltatók majd mindenhol ezzel kezdik. Megmondom én: sehonnan. Azért járt a fiatal nappalira, hogy az legyen a dolga. A nyarakból és az iskolai gyakorlatokból pedig nem jön össze a 2-3 év.

Úgyhogy én most, kérem szépen, pánikolok. Kapunyitási pánikom van. A kapuzárási pánik a középkorúak nyavalyája. A 20-28 éves korosztálynak meg itt a kapunyitási. Az ember fia-lánya fél. Jó-jó, az életünk során sok mindentől félünk, de most éppen azért, mert miután eddigi létének kis túlzással mintegy 4/5-ét iskolában töltötte, most el kellene kezdenie önállóan boldogulnia. Dolgozni, pénzt keresni, otthont fölépíteni, családot alapítani, gyerekeket vállalni és nevelni. Ehhez pedig alapfeltétel – lenne – a munkahely is.

Jaj, inkább kellene most 150 növény nevét latinul bemagolnom, vagy – ne adj isten… – újra letennem a biokémia vizsgát… S ha eszembe jutnak a cserebogarak, mindez befurakodik az agyamba.

Mert mit jelent nekem a cserebogár? Napsugaras, rosszcsont gyerekkort, ahogy a réten tömegével rajzó cserebogarakat sapkával, puszta kézzel, dicső zsákmányként befőttesüvegekbe vadásztuk össze, egész délutánokon keresztül.

De ugyanígy rajongott általános iskolai tanárom, Balogh Zsuzsa néni óráit is, amikor a híres magyar költőket és verseiket vettük sorba, élvezettel ropogtatva rímeiket. Mondták is nekem a gimnáziumban, mikor Petőfitől 10 verset kellett kívülről megtanulnunk és igazolásul abból 1-2-t elszavalni: „Te úgy mondod a Szülőföldemen-t, mint aki érti”. Kiakadtam: „Mi az, hogy mintha? Hát persze, hogy értem. Mit lehet ezen nem érteni?”

Foglaljatok helyet is mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon 25 év van már…
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Na, jó, nem férfinek születtem, aztán meg nincs is baj azzal a huszonötössel, csak éppen már gyerek nem vagyok. Ám most azt kívánom, lennék bár egy kicsit idősebb. Sikerüljön jól átugranom – pánik nélkül – a kapunyitás bonyodalmain, s pár év múlva megállapodott, munkában-magánéletben is sikeres emberként újra önfeledten kergethessem a cserebogarakat – immár a saját csemetéim kísérőjeként...