A gepárd és a gyerekzseni

A mai csemeték szokatlan viselkedését sokan azzal magyarázzák, hogy különleges küldetéssel jöttek a Földre. Ranschburg Jenő professzor szerint azért mások ma a gyerekek, mint negyven évvel ezelőtt voltak, mert időközben a családok is jócskán megváltoztak. Persze, vannak valóban különleges gyerekek és igazi tehetségek is. Ám hogy ez a tehetség ne menjen veszendőbe, ahhoz a szülőknek is tenniük kell egyet és mást.

– Honnan tudhatja meg egy szülő, hogy a gyermeke tehetséges?
– A tehetséget az egész világban a teljesítményből mérik. Ebből adódik, hogy a legtöbb szülő akkor jön rá arra, hogy a gyereke tehetséges, amikor erről iskolai visszajelzéseket kap. Én azonban úgy gondolom, hogy vannak ennek jelei korábban is. Ha a szülő figyel, felismerheti ezeket.

– Mire kell figyelni?
– Az igazán tehetséges gyerekek jóval hamarabb kezdenek beszélni. Akár már nyolc hónapos korukban is, míg a többi gyerek csak egyéves kor után. Sok mindent hamarabb tesz a tehetséges gyerek: például előbb áll fel, előbb kezd járni, mint a többiek. Ezek a gyerekek érzékenyebbek. Van egyfajta szenzoros érzékenység. Ez azt jelenti, hogy nem lehet akármilyen ruhát ráadni, mert szúrja. Ki kell vágni az ingéből a címkét, mert az idegesíti. Az olyan fajta ruhaneműt, ami szorosan a testéhez tapad, nagyon rosszul viseli. Már hat-nyolc hónapos korában van benne egy olyan érzékenység, hogy abbahagyja a bömbölést, ha megszólal egy Mozart-zenemű, vagy három-négyéves korában nem lehet elvonszolni a Balaton-partról naplementekor, mert gyönyörködik abban. A szenzoros érzékenység nagyon sokszor a képzőművészeti tehetség irányába mutat. Létezik motoros érzékenység is: ezeknél a gyerekeknél azt látjuk, hogy sokkal hamarabb kezdenek el kulturáltan mozogni, mint a többiek. Általában gyors beszédűek, néha még hadarnak is. Megjelenhet akár a tikk is a szemük körül. Ezek a gyerekek a mozgás irányában tehetségesek, ami lehet akár a tánc, a sport. Érdemes erre odafigyelni.

Ott van még az intellektuális érzékenység is, ezek a kis tudósok. Folyton kérdeznek, ráadásul leragadnak egy-egy témánál. Ők azok, akik már három-négyéves korukra fantasztikus tudásra tesznek szert. Egy-egy témakörben olyan mély ismeretekre törekednek, hogy a szülők panaszkodnak nekem, hogy lexikonokat kell vásárolniuk, mert nem tudnak a gyerek kérdéseire választ adni. Akár csillagászati jellegűek ezek a kérdések, akár a dinoszauruszokra vonatkoznak.
A korán jelentkező tehetségre általában a kreativitás jellemző. Az iskolában sokszor gond van velük, mert mindent szeretnének másképp tenni, másképpen gondolkodnak, mások az elképzeléseik. Sebezhetőek is ezek a különösen tehetséges gyerekek. Könnyen sérülnek, s a lelki sérülések nagyon komoly gondot okozhatnak a már korán jelentkező tehetségük kibontakozásában. Az igaz, hogy ha nemcsak a produktum alapján nézzük a tehetséget, hanem a karaktervonások alapján, akkor nagyon korán lehet jeleket felfedezni, melyek a tehetséges gyerekre utalnak.

– Mit tehet a szülő, hogyan segítse a tehetséges gyermek fejlődését?
– A szülő egyengesse a gyermek fejlődését, ami azt jelenti, hogy maga is felkészül, komolyan veszi a gyermek kérdéseit. Igyekszik érthető, a gyerek színvonalához illő válaszokat beszerezni. Tágítja a gyerek világképét, türelmetlenséggel, idegességgel nem bántja meg az önérzetét. Az önérzet ezekben a gyerekekben olyan erős, hogy képesek saját tehetségük ellen dolgozni azért, hogy a közösség elfogadja őket. Volt egy kislány, aki hároméves korában már tudott olvasni, de az óvodában nem árulta el senkinek, mert pontosan tudta, hogy ebből neki nem származik előnye. Más szókincset használt az óvodában és mást otthon, mert látta, hogy az ő eltérése másoktól nem hoz neki jót. A tehetség legfontosabb problémája ez a másféleség. A tehetséges gyerekek sorsa nem rózsás, meg kell szenvednie a tehetsége miatt. Ha a szülő mögötte áll, az segíti az önérzetét. Ezzel tehet a szülő a legtöbbet a gyerekéért. A gepárd a leggyorsabb állat, 110 km/órás sebességgel képes futni, de csak akkor, ha ott van előtte az antilop. Ha nincs, akkor nem fut ilyen gyorsan, mert minek. Ha állatkertben van a kis gepárd, s ott nyuszival etetik, akkor soha nem fut 110 km/órás sebességgel, mert 30 km/órással is eléri a táplálékát. Nekünk az a dolgunk, hogy antilopról gondoskodjunk, hogy a kis gepárd kénytelen legyen és öröme teljék abban, hogy 110 km/órával fut.

– Igaz, hogy a zsenik nem tudnak szeretni?
– Nem igaz, nagyon is tudnak szeretni és nagy az igényük arra, hogy szeressék őket. Rosszul viselik a szeretet hiányát, az elzárkózást, a perifériára szorulást. Nagyon sok szeretetvágy halmozódik fel bennük. A nagy művészek nem létezhetnek túlcsorduló emóciók nélkül. Nem lehet elképzelni egy Beethovent, Mozartot, Van Goghot érzelmek nélkül, tele vannak szeretettel. Az más kérdés, hogy különcök, s ennek következtében elég nehéz szeretni őket.

– A Polgár-lányok édesapja úgy nyilatkozott, hogy bármely gyermekből lehet zsenit nevelni. Ön hogyan látja ezt a kijelentést?
– Úgy gondolom, hogy egy egészséges értelmi képességű gyerek intenzív egyirányú nevelése hozhat hatalmas eredményeket, de amikor a kiugró tehetségről, a zseniális gyerekről beszélünk, nem lehet kihagyni a veleszületett aspektusokat. Az nem úgy van, hogy tegyenek elém egy csecsemőt, s én abból zsenit nevelek. Ebben rengeteg veleszületett tényező játszik szerepet. Ha jól tudom, a Polgár-lányok teljesen egyforma nevelést kaptak, de nem egyforma színvonalon sakkoznak. Ott is megjelennek ezek a különbségek, és meggyőződésem, hogy a zsenialitás nagyon fontos összetevője egy genetikai tény, amihez természetesen a nagyon gondos nevelés is hozzátartozik.

– Ön szerint a tehetséges gyermek az iskolában húzza magával az átlagos képességűeket, vagy azok húzzák le az ő fejlődését?
– Az utóbbi az igaz, ha hagyja magát. A többiek gyakran képesek rá, hogy visszahúzzák őt. Az emberben egyszerre van meg az igény, hogy szeretne olyan lenni, mint a többiek, s az, hogy szeretne különb lenni. Amikor sok-sok átlagos képességű gyerek között él egy kiemelkedő képességű gyerek, akkor felerősödhet benne a vágy, hogy olyan legyen, mint a többiek. Ekkor létrejön egy iskolai alulteljesítés, a kiemelkedően tehetséges gyerek elkezd rossz tanuló lenni, mert abban reménykedik, hogy ez népszerűbbé teszi őt a többiek előtt.

– A fejlődés szempontjából azonos képességű gyermekek közösségbe szervezése a jó megoldás, vagy a különböző képességűeké?
– Ez mondhatni örök probléma. Én azt tartanám igazán jónak, ha a tehetséges gyerekeket kellőképpen lehetne szűrni és kiválasztani, hogy amiben tehetségesek, azt külön tanulják. Nem lehet azt a gyereket, aki 8 éves korában 12 éves szinten van, második osztályba járatni. Annak ez nem feladat. Ugyanakkor ezeknek a gyerekeknek a személyisége elég egyenetlenül fejlődik. Egy gyereknél lehet látni, hogy nyolcéves korában matematikából tehetséges, de csak hatéves szinten olvas, nehézségekkel birkózik. Amikor meg el kell osztani a csokoládét a testvéreivel, mindjárt kétéves lesz belőle. Amiből kiugró, azt mindenképpen mozgatni, működtetni kell. Miért ne járhatna matekból negyedikbe egy másodikos, miközben az olvasást, történelmet meg a magyart a kortársaival tanulja együtt azért is, hogy a kortárs közösségbe való beilleszkedése is működjön, s ne legyen belőle arisztokratikus karakter, amit leginkább ő visel majd rosszul.

– Miben különböznek a kiemelkedő képességű kislányok a hasonló kisfiúktól?
– Pszichológiai értelemben: kezdetben semmiben. Hét-nyolc éves korra már jelentősen szétválnak ezek a különbségek, melyek a szociális sztereotípiák hatására történnek. A kislányok sokkal kevésbé viselik a másságot, mint a fiúk. A kislány szeret részt venni a közösségben, szereti, ha elfogadják, szereti, ha szeretik. A saját nemi sztereotípiái gyakran visszaszorítják. Azt tapasztaljuk, hogy a matematikai-műszaki tehetség kizárólag férfiakat jelent. Úgy tűnik, hogy nem veleszületett tulajdonság az, hogy a fiúk jobb matematikusok, mint a lányok. Míg 3-4 éves korban ilyen különbséget nem tudunk felfedezni, 8 éves korban a lányok már egyre jobban elfogadják a nemi sztereotípiákat, hogy ők a kislányok. Ezért van, hogy az egyetemeken is elsősorban a pedagógiai jellegű pályákat célozzák meg, a bölcsészkaron is 90 százalékban lányok a hallgatók. A fiúkat javarészt természettudományi karokon találjuk. Ez a különbség szociális hatásokra történik. A fiúk teljesítményorientáltabbak, míg a lányok inkább a szociális kapcsolatokat, a szeretetet, elfogadottságukat részesítik előnyben, s kevésbé tartják fontosnak a karriert. A tehetségük leginkább a humán területre tolódik át, ahol emberekkel lehet foglalkozni.

– Professzor úr tavaly megkapta a Hazám-díj elismerést. Visszatekintve pályafutására, mi az Ön számára legfontosabb érték?
– Nagyon sok érték fontos a számomra. Talán a szó legigazibb és legmélyebb értelmében a béke, amit Babits Mihály egymás után négyszer is elmond a versében: „Béke! béke! béke! béke már!” Ezt a békét – ami az emberben belül és az emberek közti kapcsolatban is jelen van – tartom a legnagyobb értéknek.