Fülfájós vezetők

Alattomos tombolásának legbiztosabb jele, ha útközben a vezető a tenyerét erősen rászorítja a fülére, hogy aztán meglehetősen sokáig a világ összes kincséért le ne vegye róla, miközben varázsszavakkal kísérli meg elűzni magáról a kínkeserves rontást. Majd hirtelen alábbhagy a kór támadása, a sofőr ismét két kézzel kormányozza a járgányt, hogy rövid idő elteltével megint csak felvegye a reménytelennek tetsző harcot. S ez így ismétlődik hosszú perceken át.

Mindez leginkább reggelente tör ki újra meg újra, de átterjed a nap többi szakára is. A fülfájás ragálya aztán olyannyira elhatalmasodik, hogy szinte már azt lesem, ki nem kapta még el. Az ilyen, tünetmentes közlekedő elsősorban is arról ismerszik meg, hogy autója nem imbolyog az út két széle között, takarosan használja az irányjelzőt, nem szögletesen-darabosan kanyarodik be a sarkon.

Mire a fülbetegségtől szenvedők iránti együttérzésem túlcsordulna a szívemben, melléjük kerülve csak kitapasztalom, hogy nem annyira e társak rosszullétéről, hanem a mobiltelefonok szinte szakadatlan használatáról van szó. Még egyszer előbányászom összes beleérző képességemet, s azzal mentegetem valamennyit, miszerint bizonyára egytől egyig rendkívül fontos emberek, akik nélkül a cégük üzletmenete fabatkát sem ér, netán élet-halál kérdésekben kell segítséget adniuk rokonaiknak-ismerőseiknek, de legalábbis beszélniük szükséges gyermekük iskolájának igazgatónőjével, hogy a csemetét felmentessék az aznapi tanórák látogatása alól. Csak így lehet, sehogy másképp. S bizony, egyáltalán nem említhetőek egy napon azokkal, akik a sminkjüket igazítják meg, a nyakkendőjüket kötik csomóra, az újságba néznek bele egy-egy útszakaszon. Ez utóbbiak nyilvánvalóan hiábavalóságokkal kockáztatják a saját és mások testi épségét – nem úgy, mint a fülfájósak.

Amikor hírét vettem, hogy a gyorshajtók után az ittasan vezetők, a piros lámpánál átsuhanók és a biztonsági övet fumigálók is számíthatnak a 10-től 300 ezer forintig terjedő helyszíni bírságolási tételekre, levakartam magamról minden együttérzésemet, s arra gondoltam: vajha a fülfájósak – akarom mondani: a menet közbeni maroktelefonozók – is besoroltatnának a „kitüntetettek” eme csapatába. Mert bár most is büntetik őket, csak enyhébben. Bizony mondom, ott a helyük – hacsak kínjukban nem kérnek időpontot a fülészetre...