Peugeot 3008 2,0 HDi: oroszlánkirály

A németimádóknak és a japánfetisisztáknak ajánlom, hogy üljenek be egy Peugeot 3008-asba. Nem, nem fognak egyből megtérni, de az biztos hogy elcsendesednek majd. Nincs már sehol a nyúlós plüss ülés, az újkorában is nyikorgó műszerfal, vagy a szörnyű váltó. A Peugeot nagyon összekapta magát az utóbbi időben, egyre-másra hozza ki új modelljeit, amelyekre még az autós szakújságírók is elismerően csettintenek. Itt van rögtön a legfrissebb termékük, az 508-as, de a tavalyelőtt bemutatott 3008-as is már az új felfogás szerint készült. Németes minőség franciás csomagolásban – vagyis izgalmas belső és külső, de nem a korábbról ismert gyönge minőségben.

Valójában a Peugeot régebben egész megbízható autókat gyártott, de aztán az új évezred elején – a technikai fejlődésnek megfelelően – elkezdték telepakolni mindenféle elektronikával a kocsikat, aminek a tesztelésére sem elég időt, sem elég pénzt nem fordítottak. A mélypont a 307-es volt, ami hiába lett az év autója 2007-ben, annyi meghibásodást produkált az első években, hogy a Peugeot renoméja a gagyi szintjére esett, a garanciális javítások pedig hatalmas összegeket vittek el. Mostanra a francia gyártónak sikerült kikecmeregnie a gödörből, de ehhez ilyen modellek kellenek, mint például a 3008-as.

A külsejéről lehet vitatkozni, nem egyértelműen szép, de én nagyon megszerettem ezt az aranyos gombócformát. Jellegzetesen nagyra tátja a rácsos száját, a lámpák pedig az új PSA trend szerint a szélekre vannak kitolva. A hátsó lámpatestek szétfolyt formája karakteresnek nehezen nevezhető. És hiába crossover, vagyis kicsit terepjárós, mégsem rendelhető négykerékhajtással. Nyugodt szívvel nevezzük inkább egyterűnek, szerintem a Peugeot is inkább annak szánta. És hát a belsőtől mindenki, aki beült, hanyatt esett. Nem is emlékszem mikor volt számomra ennyire hangulatos egy utastér: a világosszürke szövet alapból a kedvencem, az üvegtetővel kombinálva ez annyira világos utasteret eredményez, hogy minden egyes indulás után jobb kedvre derültem. A második, ami feltűnik, hogy elképesztően minőségi a vezető környezete, a döntött középkonzol gyönyörű, a műszerek is szépek, bárhova nyúlunk, nehéz lehet belekötni az anyagokba.

De térjünk a tesztautó apropójára, az automata váltóval párosított kétliteres dízelre. A 163 lóerős motor nem a legkulturáltabb, de a belső tértől annyira jól elszigetelték, hogy alig hallatszik be a morgása. A hagyományos – vagyis nem a legújabb trendeknek megfelelő, duplakuplungos – automata váltó kissé lustán teszi a dolgát, sport módban és padlógázon is elveszi az élményt az idegesítően lassú felkapcsolásokkal. Lehet manuálisan is kapcsolgatni, aminek csak akkor van értelme, ha motorfékezni szeretnénk. Az autó vezethetősége egyébként annyira élvezhető, hogy az ember gyakran érez késztetést mind a 163 ló szabadon eresztésére, a kiforrott dízel pedig ilyenkor 8 liter körül kért enni.

Persze a Peugeot crossovernek elkérik az árát. Bár 5 millióról indul, de a sok kényelmi extrával, az erős kétliteres dízellel és az automata váltóval már 8 millió felett jár, ami azért már húzós ár, hiába vannak a konkurensek is hasonló árszínvonalon. Hogy ők kik? A 3008-as egyértelmű vetélytársa a Nissan Qashqai, de ugyanebben a kategóriában indul a Honda CR-V, a Renault Koleos és a Ford Kuga is. Mind közül nekem mégis a Peugeot a kedvencem: annyira barátságos és családbarát kívül-belül, s olyan sok szerethető apróság van benne, hogy ki kell mondanom: kéne. De nagyon.

Bármelyik fotóra kattitntva megnyílik a képgalériánk!