Művész vagy focista

(Álneveket fogok használni, nem szeretném, ha ránk ismerne valaki a környezetünkben.) Dani vékony, törékeny fiú, szőke, kék szemű. Mi műszaki végzettségű, átlagos emberek vagyunk, fogalmam sincs, honnan örökölte a fiunk a művészi hajlamait. De tény, hogy gyönyörűen rajzol, jól zongorázik, kellemes az énekhangja, rengeteget olvas, verseket ír és még táncolni is tud.

A tanulmányi eredményei általában sem rosszak, de mindenből kimagasló, aminek a művészetekhez valami köze van. Az általánosban néhányan csúfolták, olykor meg is verték a lányos külseje miatt. A középiskolában elfogadják, egy-két barátja is van. Amióta pedig díjat nyert egy nemzetközi rajzkiállításon, még büszkék is rá. Én is az vagyok, de ez nem mondható el a férjemről.

Állandóan érezteti az elégedetlenségét Danival, nincs hozzá egy jó szava sem. Pedig tudom, hogy szereti, hiszen egyetlen gyermekünk. Csalódott benne, mert nem ilyen fiút akart magának, hanem hozzá hasonlót. Akivel együtt fociznának, bütykölnék az autót, néha meginnának egy sört, kijárnának a kedvenc csapatuk meccsére. Ehelyett kapott egy zenélgető, rajzolgató, verselő fiút.

Ráadásul a múltkor rányitotta az ajtót, amikor Dani a tükör előtt tánclépéseket próbált. Akkor kitört, ordított, hogy ő nem nevel homokost! És a legnagyobb hibás én vagyok, mert engedtem, hogy Dani kiélje az érdeklődéseit. Én meg persze védem a gyereket, hagyja békén…

Üdvözlettel: Lilla

Kedves Lilla!

Szerintem is legyenek büszkék a fiukra. Tehetséges, sokoldalú gyerek, aki még keresi az útját, de majd választ egyet és azon elindul. Ami az apukát illeti, ő viszont tényleg rossz úton jár. Először is: a gyerek nem mindig sikerül olyanra, amilyent „megrendelünk” a sorstól. Meglehet, Dani esetében még jobbat is kaptak! Megváltoztatni nem tudja sem az érdeklődési körét, sem az alakulgató nemi identitását. (Amúgy pedig igen elavult nézet a művészlélek és a homoszexualitás közé egyenlőségjelet tenni.)

Az erőszakos beavatkozással, de már a fanyalgó nemtetszéssel is mély sebet ejthet a kamasz önbecsülésén, büszkeségén. Csupán egyet érhet el: örökre eltávolítja magától a fiát, aki megbántottságában 18 éves korában elmenekülhet hazulról. Ez pedig nyilván az apjának sem célja. Hogy ön mit tehet? Beszéljen a férjével, próbáljon meg az értelme mellett az apai érzéseire is hatni. És továbbra is sziklaszilárdan álljon ki tehetséges fia mellett.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes