Bor és mérték

Hogy kik itták először a szőlő erjesztett levét, a múlt ködébe vész, de hogy az ókori Babilonban már ismerték és szívesen fogyasztották, azt írásos emlékek tanúsítják (de többször esik róla szó a Bibliában is). Itták a hadvezérek éppúgy, mint a szolganépek, haditanács vagy győzelmi ünnep szintúgy elképzelhetetlen volt bor nélkül, mint a hétköznapi baráti beszélgetés.

Ez utóbbira jó példa a görögök szümpoziuma, aminek hallatán senki ne gondoljon valamilyen fennkölt szellemi eszmecserére, sokkal inkább csoportos, vidám ivászatra. A nagy lakomákat követő ivást avatott személy, a bormester vezényelte-felügyelte, ő határozta meg, hogy milyen legyen a bor és a víz keverési aránya. Kezdetben csak kicsit hígítva itatta a bort a vendégekkel, majd később, ahogy emelkedett a hangulat, egyre több víz került a keverőkorsókba, elkerülendő a teljes lerészegedést. Mert a klasszikus görög korban még az együttlét öröme és a szertartásosság jellemezte a borfogyasztást, amiben fontos szerepe volt a mértéknek is. Amit a görög bölcs, Arisztotelész így határozott meg: „Az első kupa az egészségé, a második a vidámságé, a harmadik a szomorkodásé, a negyedik a gyalázaté.” S nem véletlenül írták akkoriban a híres delphoi jósda falára a következő intelmet: „Ismerd meg önmagad, és légy mértékletes.”

Az ókori Rómában korántsem ügyeltek így a mértékre. Valamit megőriztek ugyan a szertartásosságból, de a nem is titkolt cél már a teljes lerészegedés volt. Nemcsak a fényes lakomákon, hanem otthon, a házaikban, egyedül is vedeltek. Amíg azonban a rómaiak legalább nem dicsekedtek a részegségükkel, addig a régi germánok – virtusból – mértéktelenül sokat ittak. Náluk a részegség valósággal hősiességszámba ment.

Ha a maguk mértéktartására nem is, a gyengébb nemére annál jobban vigyáztak a férfiak; a nőknek ugyanis tilos volt bort fogyasztaniuk. Hogy ezt kezdetben milyen komolyan vették, azt egy ókori szerző tanúsítja, aki arról tudósít, hogy egy férj megölte a feleségét csak azért, mert ivászaton kapta a borospincében. Később már nem vették ilyen szigorúan a hölgyek borivását, de a részeg nőket megvetették. A krónikák szerint Augustus császár 86 éves felesége, Lívia Augusta úgy nyilatkozott, hogy magas életkorát a punicumi boroknak köszönheti.

Bor és mérték már a kezdetektől nagy csatákat vívott az emberben. Erre utal az ősi görög mítosz is, mely szerint Dionüszosz, a növények, a termékenység, a szőlő és a bor istene talált rá először a szőlőre. Kezdetben madár-, később oroszlán-, végül pedig szamárcsontba rejtette az ember elől. A madárcsont a bor kezdeti, élénkítő hatását szemlélteti: a borivó gondolatai, érzései könnyedén, vidáman szálldosnak, ahogyan ágról ágra a madár. A további poharaktól fölébred benne az oroszlán: bátor lesz és hősködő, nemritkán kötekedő. Vé­gül, mikor már teljesen elázik, elbutul, s olyan otrombává és idétlenné válik, mint a szamár.

Hasonló intő példákat, jelképeket a középkori német és francia kultúrtörténet is őriz. (A témát számos változatban festményeken is megörökítették a későbbi korokban.) Hiszen a mértékletesség, illetve az erre való fölhívás fontos volt minden kor és minden nép történetében. Mert jól tudták: a bor csak mértékkel fogyasztva áldásos, egészséges és éltető ital.