Kására járt a malom

Igen alkalmas gyümölcsös desszertek, gyümölcspudingok készítésére is. Jól csíráztatható, csírája salátákhoz, köretekhez adható. További előnye, hogy nem tartalmaz glutént, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják. A belőle kanyarított fogásokhoz jól illik a fahéj, a vanília, a gyömbér, illetve a rozmaring, a tárkony és a kömény. Egykor titokban – hogy szorgalmas háziasszony váljék belőle – a menyasszony cipőjébe szórták. Egy másik népszokás szerint pedig meghintették vele a jegyespárt, hogy sokasodjék: teremjen, mint a köles.

Évszázadokon át az étkek elejéhez tartozott, ám a kenyérgabonák, illetve a rizs elterjedésével Európában háttérbe szorult. Szerény igénye miatt kedvelték a gazdák nálunk is, hiszen a szikes talajokon is megtermett. Az Alföld közepén egymást érték a kására járó malmok – ahogy akkoriban a köleshántolókat nevezték –, melyekre a nagyüzemi mezőgazdaság térhódításával sorra lakat került. És éppen a hántoló hiánya az, ami ma a termelés fölfutásának talán legnagyobb kerékkötője. (Érdemes lenne kalákában ilyen hántolókat létrehozni, hogy minél többen ehessük a saját kölesünket, s ne az ukránokét.)

A legrosszabb, ami elmondható róla, hogy kissé nehezen emészthető, ezért keverik gyakran búzaliszttel, ha kenyérnek sütik. Minden egyéb tulajdonságában viszont kiváló. Így például lúgos kémhatású, ezért a természetgyógyászok szerint kitüntetett a szerepe testünk sav–bázis egyensúlyának fenntartásában. Mivel sok kovasavat és egyéb ásványi anyagot (kén, foszfor, fluor) tartalmaz, hatásosan erősíti az immunrendszert. Rendszeres fogyasztása mellett a gyulladt szövetek gyorsabban gyógyulnak, az idegrendszer erősödik. A benne lévő kovasav az érfalakra, a hajra, a körömre fejt ki jótékony hatást, a fluor pedig a fogzománcot erősítve veszi elejét a fogszuvasodásnak.