Világtalálkozóra jöttek a Pásztorok

Pásztor Ferenc Törökszentmiklóson, Győző Gyula a Tiszaalpárhoz tartozó Tiszaújfaluban lakik. Unokatestvérek, akik arra gondoltak, hogy rendezni kellene egy rég nem látott, hatalmas családi összejövetelt. Olyant, ahol ott lesz mindenki, aki nagyszüleik, Pásztor Mihály és Kecső Erzsébet leszármazottja. Kezdték összegyűjteni, hányan vannak, ki hol lakik. Így jutottak el a teljes létszámig: 111 családtagig. Kö­zülük 103-an vettek részt a nagy találkozón.

– A nagyszüleinknek tizenhét gyermeke született, akik közül tizenegyen érték meg a felnőttkort – mondja Pásztor Ferenc. – Közülük a találkozó időpontjában még hárman éltek: édesapám, idősebb Pásztor Ferenc (77 éves, és ő a legkisebb fiú), Mihály, az elsőszülött fiú (aki január 2-án lenne százéves, de sajnos december 12-én elhunyt) és a 91 esztendős Mária. A 22 unoka után 39 dédunokát és 13 ükunokát számoltunk össze, s a 111-es létszámban a házastársak is benne vannak.

A dédunokák egyike most Németországban él, ketten pedig Írországban, ráadásul ugyanabban a városban (ezt nem is tudták egymásról). A házastársak között van német és lengyel is, így lett az összejövetelből „világtalálkozó”. Győző Gyula tanyájának udvara és nagy magtára ideális helyszínnek bizonyult, ráadásul az időjárás is kegyeibe fogadta a Pásztorokat. A legfiatalabb köztük ifjabb Pásztor Ferenc kisfia volt (szintén Ferenc), aki novemberben töltötte be a négy évet.

Az ünnepség misével kezdődött a tanyai templomban. Ede atya tartotta, aki 1960-ban kezdő kispapként aranylakodalmuk alkalmával megerősítette Pásztor Mihályék házasságát (ami 1910. október 29-én köttetett). A misén megáldotta a kenyeret, melyet az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban sütöttek a nagy családnak. Ezután a régi újfalusi temetőbe vezetett az út, ahol Pásztor Mihály és felesége nyugszik.

A Győző-tanyára visszaérkező vendégeket Bársony Rózsa és Horti Sándor tekerőlantosok, valamint Szóráth János klarinétos muzsikája fogadta. Rózsa édesapja, Bársony Mihály volt a zenész az emlékezetes aranylakodalmon. Az ünnepi ebéd után a délután a nosztalgiázás jegyében telt el. Több mint nyolcvanan nézték végig a kivetített régi fényképeket, melyeknek egy részét – még a harmincas években – a Szent Benedek Leányai Társaság tiszaújfalui tanyai kolostorának szerzetesei készítették.

– A bencés rend itteni alapítója, Berecz Erzsébet Skolasztika nővér jó barátságban volt a nagyapánkkal – meséli Győző Gyula. – Mindig számíthatott a segítségére. A vasútállomásról is ő hozta el őket – a pannonhalmi apátság több vezetőjével együtt –, amikor megérkeztek Újfaluba. És kiváló fordított köleskását tudott készíteni, a nővérek és a magas rangú egyházi vezetők is nagyon szerették. Kisszékeken körbeülték nagyapámék tanyáján a bográcsot a kásával, úgy beszélgettek, vacsoráztak. A Rákosi-rendszerben sajnos megszüntették a rendet – melynek Erzsébet és Rozália nénénk is tagja volt –, de a rendszerváltozás után visszakapták a kolostort, s most újra működik.

Győző Gyula 1960-ban azon a tanyán született, amit a nagyszülei 1918-ban építettek, miután földet vettek a tiszaújfalui határban. Nagyon szerette őket hallgatni, és talán ezeknek a beszélgetéseknek is köszönhető, hogy kertészként (állattenyésztő üzemmérnöki diplomával) végül maga is tanyán telepedett le. A családfakutatásban a nála két évvel idősebb Pásztor Ferenccel – aki számítógépes rendszergazda – eljutottak 1825-ig, amikor nagyapjuk nagyapja, Pásztor György (aki valóban pásztor volt) született.

– Miért fontos ez önöknek? – kérdezem.
– Rengeteget tanulhatunk az őseinktől, ha jobban megismerjük az életüket. Például azt, hogyan hasznosítottak minden talpalatnyi földet az állattartó tanyai gazdálkodással. Ez a föld ma is érték, nagy része mégis veszendőbe megy. Ha róluk többet tudunk, magunkat is jobban megérthetjük. Ma, amikor előttünk és főleg a gyermekeink, unokáink előtt egyre inkább kinyílik a világ, kell valami, ami segít összetartani a nemzedékeket, a családokat. Például az ilyen találkozók. Ezért örültem, amikor a fiatalok mind azzal búcsúztak: olyan jó volt, olyan szép volt – ugye máskor is összejövünk?