Aki nem hisz, az is tisztul

Induljunk ki a nagyböjtből, ami a bizonyos étkektől való tartózkodás máig legismertebb szokása. Húsvét előtt negyven nappal, hamvazószerdával kezdődik. Az olvasó, aki utánaszámol, fel is kapja a fejét: hiszen ez több mint negyven nap! Valóban, ám a böjtbe a vasárnapok – összesen hat – nem számítanak bele. A vasárnap Krisztus feltámadásának örömünnepe, miért is sanyargatnánk akkor a testünket?

Miből áll a nagyböjt? A szokások csupán abban egyeznek, hogy gyakorlója tartózkodik a melegvérű állatok húsának az evésétől – halat tehát fogyaszthat. Ebbe pusztultak bele szegény hódok, melyek emlősállatok ugyan, ám a húsra vágyó – és képmutató – eleink kinevezték halnak, ezért irgalmatlanul vadásztak rájuk a böjti időszakban. Olyannyira sikeresen, hogy a XIX. század második felére ki is irtották őket, s csak napjainkban sokasodnak ismét.

De térjünk vissza a böjtre. Csúcspontja kétségtelenül a nagypéntek, amikor számos keresztény egyáltalán nem vesz magához étket – legfeljebb jelképesen néhány búzaszemet.

A böjtöt a közvélekedés hagyományosan a római katolikus és az ortodox keresztény egyházak szokásaként könyveli el, ám nem ellenkezik a protestánsok hitvallásaival sem. Igaz, ez utóbbiaknál kevésbé hangsúlyosak az étkezési szokások – nyugodt szívvel esznek húst böjtben is –, viszont a lélek megtisztulása, a magunkba nézés úgyszintén cél.

És ezzel elérkeztünk a böjt lényegéhez. A vallásos ember nem öncélúan korlátozza magát az evésben a húsvétot megelőző időszakban, hanem annak érdekében, hogy a testéről a lelkére terelődjék a figyelme. A ma embere ezt persze nehezen érti meg, hiszen ha éhes, akkor ideges, türelmetlen, minden gondolata arra irányul, hogy mikor tömheti már végre teli a hasát.
Ez persze vélhetően régen sem volt másképpen, ám a böjt okozta éhség Jézus szenvedésére, kereszthalálára emlékezteti a keresztény embert, ahonnan viszont saját életére, magatartására, vélt vagy valós bűneire – s mindennek következményére, a kárhozatra – gondolattársít, hacsak el nem fogadja, hogy bűnei büntetését helyette Isten fia vállalta magára nagypénteken a keresztfán. A böjtölő tehát közelebb kerül Istenhez és ezáltal saját magához is.

A vallásukat igazán komolyan vevő keresztények nem csupán húsvét előtt böjtöltek: az első keresztények hetente kétszer is tartózkodtak az evéstől, a koptok kezdetben napjában csupán egyszer étkeztek, a mormonok a hónap első vasárnapján ma sem vesznek magukhoz ételt, a görögországi Athosz-hegyi ortodox szerzetesek szerdán és pénteken csupán egyszer étkeznek. Régebben ugyanezeken a napokon a metodista egyház lelkészei sem étkeztek egészen délután négy óráig.
Ne higgyük azonban, hogy a böjt csupán a keresztények sajátja – szinte valamennyi világvallásban megtalálható. Az iszlám hívőknél ramadánnak hívják, amelynek időpontja a Hold látásához igazodva folyamatosan vándorol, s általában tizenegy nappal előzi meg az előző év hasonló böjtjét. Harminc napig tart, amikor a muszlim napkeltétől napnyugtáig nem csupán az evéstől és ivástól, de egyéb – például a nemi – élvezetektől is tartózkodik. Célja a lélek és a test megtisztulása. Ismeri a böjtöt a buddhizmus is, a szerzetesek napi utolsó étkezése az ebéd.

A böjt talán a hinduknál a legextrémebb, egyes jógik ugyanis egyáltalán nem esznek, isznak. Az ember ilyesmit hallva hitetlenkedve csóválja a fejét. Ne higgyük azonban azt, hogy ha valaminek nem ismerjük az okát, az nem is létezhet. A közelmúltban például egy indiai bölcs esete járta be a világsajtót. Prahlad Jani jógit – aki állítása szerint hét évtizede nem fogyasztott ételt és italt – egy katonai kórházban vizsgálták Újdelhiben, ám titkát nem tudták megfejteni, csupán azt rögzítették, hogy két hétig nem evett és nem ivott, mégsem fogyott.

De nem csupán a vallásos ember böjtöl, hanem sok nem hívő is: csak éppen fogyókúrának vagy – ha politikai indítékai vannak – éhségsztrájknak hívják. A legnevesebb éhségsztrájkoló Mahatma Gandhi volt, aki nemegyszer sikerrel alkalmazta módszerét az angol gyarmattartók ellen – elvégre mégiscsak kellemetlen lett volna, ha a karizmatikus vezető belepusztul a koplalásba. Az ír éhségsztrájkolókkal már nem voltak ennyire gálánsak az angolok: a húszas évektől kezdve több politikai fogoly is belehalt a 60-70 napnyi koplalásba.

A böjt világi változatait egyszerű fogyó- vagy tisztítókúrának nevezik. Kö­zös alapjuk az az elgondolás, hogy az ember szervezetének időnként szüksége van némi pihenésre, ami alatt a benne felhalmozódott káros anyagok el tudnak távozni. Lerakódásuk ideje különösen a téli időszak, amikor a szervezet működése lelassul. Nem árt tehát tavasszal némi koplalás, a szervezet számára nehezebben feldolgozható zsiradékoktól, húsoktól való tartózkodás.

S itt ér össze a vallásos ember böjtje és a modern ember testtisztító módszere. Van, aki szerint ugyanarról van szó, csak másképp nevezik.