Traumát okoz a tévé a kicsiknek

Gyerekeink játszi könnyedséggel használják a tévés távirányítókat és a számítógépes egeret, így nem csoda, ha a különböző médiumok az egyre fiatalabb generációkat célozzák meg. Léteznek már csecsemőknek szóló televíziós csatornák, de több olyan internetes honlap is működik, ahol színes jelek és ábrák segítségével tájékozódhatnak a kicsik.

A legtöbb felnőttben fölmerül a kérdés: mikor vagyok jó szülő? Engedjem tévézni a gyereket vagy ne, s ha igen, akkor mit nézzen? A statisztikát tekintve, nincs szó hatalmas dilemmáról. Minden negyedik óvodás birtokol már valamilyen saját technikai eszközt – jellemzően televíziót: nyolcvan százalékuk mindennap nézi, s a legtöbben egyedül vagy a testvéreikkel kuksolnak a vibráló képernyő előtt.

– Túlzás lenne a mai világban azt állítani, hogy a tévézés egyértelműen káros időtöltés – vélekedik Antalóczy Tímea szociológus, az Óvodások médiahasználati szokásai című kutatás vezetője. – A gond inkább az, hogy nem közösségi élmény. A szülő többnyire nem ül a gyereke mellett, akinek így nincs kivel megbeszélnie a különböző történéseket, a mese tanulságait. A felnőttek többsége úgy véli, ha a csemetéje csak azt a műsort nézi, amiről ő kimondta, hogy neki való, akkor nyugodtan tévézhet. Reggelente sok kisgyerek ül a képernyő előtt kakaóval a kezében, ahelyett, hogy a reggelizőasztal mellett beszélgetne a szüleivel. S ez azoknál a családoknál is így van, ahol az egyik szülő nem dolgozik – teszi hozzá a szakértő.

Érdekes, de a gyerekek nem ülnek megbabonázva a tévé előtt: egy óra alatt 150-szer fordítják el a fejüket, 10-15 másodpercre. Az apróságok szeretnek játszani mesenézés közben, a tévé sokszor csak a háttérzaj miatt fontos nekik.
Gyakran hallani, hogy manapság túl sok az agresszív mese, a történetek telis-tele brutális tartalommal. Ezt a szülők egy része azzal intézi el, hogy a Grimm testvérek horrortörténetei vagy a magyar népmesék sem „rózsaszínűbbek” – mások pedig tiltják a kicsiket ezektől a sztoriktól.

– A szülők többsége nem is gondolná, hogy a gyerekek legtöbbször a közös tévézés során élnek át traumatikus élményeket. Mégpedig a híradók nézésekor, amikor a valóság agresszív képeivel találkoznak – rögzíti Antalóczy Tímea a kutatás egyik fontos megállapítását. – Ezek a műsorok szélsőségesen és aránytalanul félelemkeltőek. A legtöbb gyerek a híradót és a hírműsorokat említette olyan negatív élményként, amit nem tud kitörölni az emlékezetéből. A szülő fizikai jelenléte sem jelent védelmet, mert a gyerekek a való életre vonatkozó tartalmakkal találkoznak a tévé előtt. Tudják, hogy nem hívhatják segítségül a mesék által kínált védekezés lehetőségét. Tudják, hogy nem érvényes a varázsmondat: ez nem valóság, hanem csak mese. A piciknek a biztonságos világba vetett hite túl korán meginog. A kutatás során a gyerekek így nyilatkoztak: „Félelmetes, amikor tűz van vagy jön a vörösiszap”; „Fúj a nagy szél, a hurrikán, és mindent elvisz”; „Azt láttam, hogy egy kisgyerek fölállt a székre és kiesett az ablakon.” A szülőknek oldaniuk kellene e feszültségeket, de az lenne a legjobb, ha a gyerekek egyáltalán nem néznék a hírműsorokat – hangsúlyozza a szociológus.

A számítógépezéssel eltöltött időt a tévézésnél sokan értelmesebb tevékenységnek tartják, de az óvodás korosztály ebben még nemigen érintett, hiszen többnyire nem tudnak írni-olvasni.

Jó hír viszont: amikor a kutatók azt kérték a gyerekektől, hogy rajzolják le, amit a világon a legjobban szeretnek csinálni, 42 ovis közül mindössze négy kanyarintott a rajzlapra tévét vagy számítógépet. A nagy többség a legszívesebben labdázik, lovagol, autózik, strandra megy vagy társasozik. – Az is örvendetes, hogy az ovikban a legfontosabb médium még ma is a könyv. És ha azt vesszük, hogy a gyerekek a napjuk egyharmadát ott töltik, akkor felgyorsult világunkban is nyugodtan állíthatjuk: az óvoda még mindig védett szigetnek tekinthető.