Aranyosi Péter: udvari bolond lefelé nem üt

– A Dumaszínház honlapján alig négysoros a bemutatkozása, de abban helyet kapott, hogy Ön Diósgyőr-szurkoló. Ez is vicc lenne?!
– Halálosan komoly! Azóta vagyok ilyen nagy focidrukker és járok ki a meccseikre, mióta elkerültem Miskolcról a fővárosba. Egyfajta kapocs lett ez a régi provinciális létemhez. Miért néz ilyen furcsán?! Köztudottan Budapest az ókori Rómának felel meg, Miskolc pedig egy olyan provincia vagy gyarmat, ahol szegények élnek. Ez a felállás egy érdekes világszemléletet, fanyar és őrült humort hoz ki sokunkból. Oda megyek haza, és gyakran onnan hozom a vicces történeteimet.

– Nincs abból sértődés otthon, hogy „kiadja” a családját, az ismerőseit?
– Nem igazán. Hiszen a történeteim szereplői inkább archetípusok, csak egy-kettő konkrét személy. A hatás kedvéért dramatizálom őket, meg azért is, mert némelyik történet hűen elmesélve inkább sírnivaló lenne… Visszatérve a focira: nincs még egy ilyen léleképítő közönségsport, plusz a lelátói szlenget hallgatni kész nyelvészeti kalandozás.

– Netán poénalapanyagot gyűjt közben?
– Igen, bár manapság olyan kevés embert érdekel a magyar futball, hogy tuti bukás. Mert aki még nem ült Diósgyőr-meccsen a B közép lelátóján több ezer fanatikus ember közt, nem értheti meg a tömegpszichózis lényegét, az egyszerre dobbanó szívek csodáját. Emlékszem, a Magyarország–Olaszország mérkőzésen, amikor a mi játékosunk a második gólt befejelte, egy szőrös férfiember nyolc sorral feljebb bevetette magát a tömegbe, előttem becsapódott és örömünkben megcsókoltuk egymást. Életem első és – mindenkit megnyugtatok – utolsó férficsókja akkor és ott maga volt az isten lába! Egyébként meggyőződésem, hogy a szexualitás mozgatja a világot. A „keresd a nőt!” szállóige szerintem elkeni a lényeget, én ennél konkrétabban fogalmaznék, mit keresünk…

– Ha már szóba hozta a témát: a jó szöveg menő a nőknél?
– Amikor nemrég elnyertem a hónap humoristája címet, közzétettem egy felhívást: csakis a 22 és 46 év közötti, arányos testalkatú hölgyek rajongását várom. Ugyanakkor éppen ez a szociológiai merítési osztály keres meg a legritkábban. Helyette bajszos férfiak, focimegszállottak, tankmániások és különböző kedves alkoholisták találnak meg. Úgyhogy a továbbiakban lányok, asszonyok jelentkezését várom.

– Mit szól hozzá a felesége?
– Jól visel engem. Nem vagyok se példakép, se vátesz, se néptanító. Elég álságos lenne a világbékét hirdetni a Dumaszínház pódiumán. Én szórakoztatni tudok, ezt szeretném jól űzni.

– Úgy is, hogy ez néha az alpáriságot súrolja?
– Ha a műsoromban olykor csúnyán beszélek, azt a való életben is ugyanúgy fejezném ki – nem szolgálok ki semmiféle divatirányzatot vagy tömegízlést. A stand-up comedy műfaj lényege az, hogy a humorista egyedül, kellékek nélkül, közvetlenül a közönséghez szólva adja elő műsorát. Márpedig ebben csak az lehet sikeres, aki valóban önmagát adja, pózolások és felvett szerepek nélkül. Ha valakit zavar a stílusom, ne vegyen jegyet rám. Én sem járok balettre.

– A műfaj az elmúlt évtizedben rendkívül felkapottá vált. Meddig tarthat ez a népszerűségi hullám?
– Szó sincs itt divathullámról: 1908-ban Nagy Endre vezetésével alakult meg Magyarország első Kabaréja a fővárosi nagykörúton, ahol ő már „stand-upolt”, és Salamon Béla nagyságú színészek léptek föl. Manapság Sas Józseftől Sándor Györgyön, Kern Andráson vagy Farkasházy Tivadaron át Fábry Sándorig – ki ne hagyjuk a Dumaszínház változatos kínálatát! – színes a hazai paletta, mindenki találhat neki tetsző stílusú humoristát. Rólam tudni lehet, hogy néha csúnyán beszélek, ritkán politizálok – mert rosszul fizet, a közönség többsége nem követi a politikát –, és nem ütök lefelé. Ahhoz, hogy nálam rosszabb udvari bolondokat karikírozzak, először is nézni kéne a celebeket a tévében – de mit csináljak, ha egyszer nem érdekel VV Gigi vagy BB Béla?! Az én dolgom: azt megmondani, hogy a királyon nincs ruha!

– Mennyire tervezi meg előre a műsorát?
– Azt szoktam mondani magamra, „tudatosan ösztönös vagyok”, ahogy Müller Péter Sziámi énekli. Nem készülök annyira, mint a humoristatársaim. Sokat éltem, sokat hallottam, elég nagy a repertoárom, úgyhogy beszélgetek a közönséggel és abban a pillanatban alkalmazkodom hozzájuk. A bankreklámtól a falusi lakodalomig szinte mindent vállalok.

– Melyik a legrosszabb közönség?
– A jogászbálé. Két variáció létezik: vagy nincsenek berúgva és nem figyelnek rád, vagy be vannak rúgva és ordítanak. A szerződés viszont precíz, pontosan „ki kell beszélni” a harminc percet.

– Régen hetente egyszer a Kabarécsütörtök ültette le a rádió elé az embereket. Manapság a tévén, interneten keresztül egy-egy poén pillanatok alatt közkincs lesz. Vagyis villámgyorsan valami újjal kell előállni. Hogy lehet ezt humorpatronnal bírni?!
– Épp béltükrözésre várok, szerintem egy humorista számára ez maga a Kánaán lesz. Bár tartok tőle, hogy én magam nem fogok annyit röhögni rajta, mint majd a közönség; ahogy minap az aranyérvizsgálat sem tűnt élőben viccesnek. Meggyőződésem, hogy a humorista születik, felragyog, ragyog, ragyog, majd idővel kihuny. Emberfüggő, ki meddig tündököl. Hofi Géza élete végéig tudott. Egyik kollégám egy év alatt lenullázta magát, kiégett. Felgyorsult a világ, a humorban is percenként ki kell vágni a rezet, nincs idő a hosszú epikára. Tehát tudni kell időben abbahagyni – már ha nevettető akarok lenni, és nem nevetséges.

– A dumaszínházas bemutatkozója szerint stratégiaijáték-függőségben szenved. Mint a pályáját el sem kezdő történelemtanár vonzódik a tankokhoz?
– Sőt, katona sem voltam, és kifejezetten félek a fegyverektől – mégis imádom a tankokat. Mindent tudok róluk, elméletben el tudnék vezetni egy páncélosdandárt. Bejártam Európa összes tankmúzeumát, eddig csupán egy finn és egy német maradt ki. Az interneten fut egy játék, éjjel-nappal kétszer 15 ember tankkal harcol egymás ellen egy háromdimenziós szimulátor segítségével. Én Budapesten, Acélváros kódnéven ülök a virtuális tankomban. Elég megalázó, mikor egy 12 éves lengyel kisfiú azt írja nekem: „Puha vagy, Acélváros!” Már az 5 és a 9 éves fiamat is megfertőztem. A katonák ugyebár nem átmennek a folyón, hanem partot váltanak. Tehát én óvodába menet nem azt mondom a gyereknek, hogy „vigyázz, pocsolya”, hanem: „figyelem a G4-es szektorban, partváltás”.

– Aki követi a fellépéseit, jól tudja Önről, hogy a legendás Csillagok háborúja-filmeknek is megszállott rajongója.
– Kőhalmi Zoli kollégám szokta mondani, hogy amikor nálam ez a két agyfélteke, a tankos, illetve a második világháborús meg a Csillagok háborúja filmes találkozik, az brutális hatású. Amikor mondjuk Darth Vader beveszi Kurszkot vagy elindítja a sztálingrádi offenzívát. Ha két Csillagok háborúja-megszállott találkozik, szavak nélkül megértik egymást, elég, ha füttyögnek, mint Artudito R2-D2. Ezek a filmek az én generációmban olyan kitörölhetetlen nyomokat hagytak, mint a mai fiatalokban a Harry Potter. Mindössze annyi a különbség, hogy míg a Harry Potter-beli Voldemort nagyúr csupán kitalált mesefigura, addig Darth Vader nagyúr igenis él és valóságos... Ha majd meghalok, azt szeretném, hogy a rendező George Lucas kertjében szórják szét a hamvaimat, vagy a Halálcsillagon legyen egy kis kriptám…