Nem segít az önsajnálat!

A pénzügyekkel kapcsolatos viták gyakran vezetnek családi veszekedésekhez. Vagy épp ellenkezőleg: az anyagi gondok még inkább összehozzák a bajba jutottakat. Vajon a szükségben tényleg összekapaszkodnak az emberek?

– Nem mindegy, hogy kinek mekkora nehézséggel kell megküzdenie. Ha valakinek az alapvető szükségletei kielégítésére, evésre és lakhatásra megy el minden jövedelme, nehéz neki azt tanácsolni: nézd optimistán a világot. Egyértelműen személyiségfüggő, ki hogyan éli meg a kritikus életszakaszokat, és képes-e kezelni azokat – vélekedik Kiszely Márta klinikai szakpszichológus. – Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy magánpszichológushoz forduljanak segítségért, ha megoldhatatlan élethelyzetbe kerülnek. Ahogy egyre kevesebben fekszenek be a kórházak pszichiátriai osztályaira is azért, hogy átmenetileg „kivonják magukat” a mindennapi stresszből, s feltöltődjenek. Az emberek rettegnek az állásukért, ugyan ki engedhet meg magának két-három hét „szabadságot”? Az utolsó pillanatig halogatják a kezelést, s ha valaki mégis a pszichiátrián köt ki, minél előbb igyekszik onnan haza – mondja Kiszely Márta.

A családi kapcsolatok is megmérettetnek egy-egy válsághelyzetben. Amennyiben biztos alapokon nyugszik a viszony, a felek meg tudják beszélni a felmerülő nehézségeket és egymást erősítve könnyebben kievickélnek a gödörből. Azonban az is előfordul, hogy egymást is hibáztatják a megváltozott életkörülmények miatt. Rengeteg frusztráció, feszültség és indulat gyülemlik fel az emberekben. De nem szabad elfelejteni, hogy a tartós stressz depresszióhoz és pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezet – hangsúlyozza a szakértő. Nagyon rossz a társadalom alapszemlélete: rengetegen zuhannak önsajnálatba vagy nyúlnak valamilyen szerhez, ahelyett, hogy megoldásokat keresnének.

Csak magunkra számíthatunk
A harmincas éveiben járó Anna és párja az összekapaszkodás mellett döntöttek. – Az volt a legkritikusabb időszak, amikor a férjem elveszítette az állását. Még évekig fizetnünk kell a lakáshitelt, rettegtünk, hogy elveszíthetjük az otthonunkat. Azzal is nehéz volt szembenézni, hogy a gyerekeknek már nem tudjuk biztosítani mindazt, amit addig megadhattunk nekik. A szüleink nem tudnak segíteni, csak magunkra számíthatunk. Esténként beszélgettünk, törtük a fejünket a megoldáson. Minden fillért gondosan beosztottunk – mondja a kétgyermekes könyvelő. – A férjem végül talált munkát, igaz, nem a képzettségének megfelelőt. A lényeg, hogy dolgozhat. Azt hiszem, kompromisszumok nélkül nem lehet kilábalni a bajból. Lejjebb adtuk az igényeinket is, meg sem tudom mondani, mikor vettem magamnak utoljára cipőt. De nem is érdekel, a gyerekek a legfontosabbak.

Gyűlik a feszültség
A 44 éves Lívia már nehezebben viseli, hogy sokkal rosszabbul élnek, mint két éve. – Hat éve vágtunk bele egy vállalkozásba, konténertelepet működtetünk. Eleinte minden jól ment, de a svájci frank alapú hitelünk után már több mint 200 ezer forintot kell törlesztenünk havonta. Megrendelések alig akadnak, nincs az embereknek pénzük. A bevételünk szinte a nullával egyenlő – árad a panasz a kétgyermekes anyából, aki eredeti szakmáját tekintve orvosasszisztens. – Előfordult már, hogy kikapcsolták a gázt. A gyerekeknek naponta kell azt mondani valamire, hogy nem engedhetjük meg magunknak – mondja keserűen. Állandó a feszültség otthon, ráadásul az anyósommal egy házban élünk. Az intimitás is megszűnt közöttünk, a férjemmel tulajdonképpen csak élünk egymás mellett. Egyik napról a másikra.