Elindulnak a vándorok

Jászdózsa, Katalin utca 33. – ez a szűkebb hazám, gyermekkorom lakhelyének címe. Ám ezt nemcsak én őriztem meg az emlékezetemben, hanem azok a molnárfecskepárok is, melyek éveken át Afrikából ide tértek vissza, s költötték ki a fiókáikat. Pontosabban: öreg istállónk eresze alá, a kilógó gerendavégre tapasztott, mesteri sárfészkükben.

Család-otthonValló László2013. 09. 04. szerda2013. 09. 04.

Kép: Image: 0011670852, License: Rights managed, Swallow getting ready for their migration, Property Release: No or not aplicable, Model Release: No or not aplicable, Credit line: Profimedia-Red Dot, Alamy, Fotó: Profimedia-Red Dot

Swallow getting ready for their migration
Image: 0011670852, License: Rights managed, Swallow getting ready for their migration, Property Release: No or not aplicable, Model Release: No or not aplicable, Credit line: Profimedia-Red Dot, Alamy
Fotó: Profimedia-Red Dot

Gyerekésszel is sokszor elcsodálkoztam: hogyan jegyezték meg a címet, hiszen se papírjuk, se ceruzájuk? S hol lapult az a térkép, melynek segítségével eljutottak a több ezer kilométerre lévő átmeneti otthonukba, s onnan vissza mihozzánk, a szülőhazába? Később aztán megismertem erről jó néhány tudományos értekezést, ám azzal sem én, de a világ sem jutott előbbre – a titkot továbbra is őrzik a fecskék. És ugyanolyan magabiztossággal járják a légi ösvényeket, mint őseik tették évezredeken át. Csak hát sajnos egyre kevesebben…

Ne legyen igazuk a kutatóknak, akik azt állítják: 2020-ra Magyarországról kipusztulhat a fecskeállomány! Hiszen még elképzelni is fájdalmas a fecske nélküli tavaszt, nemhogy megtapasztalni… Márpedig manapság is sok helyütt hiába várják a tavasz villás farkú kis hírnökeit, nemigen jönnek – jó, ha közülük egy-egy megcikkan az égen mutatóba. Bizony, a számok is a rideg valóságot tükrözik: a négy esztendeje zárult, tízéves fölmérés adatai szerint a molnárfecskék népessége 65, a füstifecskéké 44, a partifecskéké pedig 30 százalékkal csökkent Magyarországon. S ez tovább folytatódik: a molnárfecskék esetében évente átlagosan 7 százalékkal. Erről Orbán Zoltántól, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársától értesültünk, aki szerint az idei adatok végleges kiértékelése csak a jövő esztendő elejére várható.

Azonban már most is bizonyos, hogy a március közepi tél nem hatott az érkezőkre, viszont a júniusi zöldárral együtt járó, hatalmas méretű szúnyogirtás annál inkább, mivel tömegével pusztította el egyik fő táplálékukat. Akárhogy is: fecskeként élni egyre nehezebb. Mert nemcsak a települési szúnyogirtás, hanem a (vegyszerhasználó) intenzív mezőgazdaság, a környezetszennyezés, a közvetlen emberi zavarás, a fészkek elpusztítása is az életfeltételeik romlását eredményezi. A klímaváltozás embert és madarat egyaránt megpróbáló hatásairól már nem is beszélve, amikor is a hosszú, különösen forró és száraz, vagy épp túlságosan is hűvös, csapadékos nyári időszakok követik egymást.

Augusztus vége van, útra készülnek a fecskék. Gyermekként szomorúan és szorongva néztem a villanydróton gyülekező villás farkú kis szárnyasokat. Hát hogyisne, költözésükkel vége lett a nyárnak, s elkezdődött az iskola. De szorongva gondolok rájuk ma is: üde cikkanásaikkal vajon megvidámítják-e még a következő tavaszt?
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek