Testre szabott karrier

Mondhatnánk, az anyatejjel szívta magába a varrás tudományát, ha csak áttételesen is. Szabó Eszter Ágnes a nyarakat legtöbbször Tapolcán, a nagymamájánál töltötte, s jól emlékszik rá, hogy a lábbal hajtható Singer varrógép éjjel-nappal zakatolt. Édesanyja azt szerette volna, ha a lánya is a mama nyomdokaiba lép, s együtt nyitnának egy szalont. – A varrást mindig élveztem, de inkább jelmeztervezőnek készültem – mondja a fiatal nő, akit a nyolcvanas években igencsak magával ragadott az újhullám. Szabadjára engedhette a fantáziáját a varrásban is. – Érettségi után elvégeztem a varrónő-szakiskolát, gyakorlatra a Május 1. Ruhagyárba kerültem. Ez meghatározó időszak lett az életemben, s nem csak szakmai szempontból. Közvetlen közelről láttam, hogy nők tucatjai milyen keményen dolgoznak kevés fizetésért. Észrevétlenül alakul ki az emberben az erős szociális érzékenység – meséli felnőtté válásának fontos élményét.

Elvégezte a Pécsi Tudományegyetem rajz–vizuális szakát, majd a Képzőművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. – Nem akartam olyan művész lenni, aki csak ül az elefántcsonttornyában és a múzeumoknak él. Külföldi tanulmányútjaim során mindenhol azt láttam, hogy nagy a kultusza a hulladék újrahasznosításának. Vannak világhírű szobrászok, akik csak használt autógumival vagy műanyag palackokkal dolgoznak – mondja Eszter, de ami a fantáziát illeti, ő sem panaszkodhat. A 2002-es választások után beszerzett néhány, PVC-ből készült, politikai tartalmú óriásplakátot, s nekiállt stílusos táskákat készíteni belőlük. Erre ösztönözte a környezetét is. – A hulladékok újrafelhasználása mellett a „csináld magad” elvét is szeretném népszerűsíteni – mondja a kétgyermekes anya, aki lányát és fiát is hasonló szellemiségben neveli.

Innen már csak egy lépés volt a Random Varroda létrehozása. – Sok időt töltünk Szentbékkállán, a Tapolcához közeli kis faluban. Rendszeresen járunk a piacra, ahol látom, milyen népszerűek a használt márkás ruhák. A 100-200 forintos darabok még akkor is vonzóak, ha nem a vevőre szabták azokat. Egyszer kiültem a varrógépemmel az árus mellé, s felajánlottam a vásárlóknak, hogy segítek átalakítani, rájuk szabni a ruhákat. Több darabból csináltam egyet, így például a rakott szoknyát összevarrtam egy férfiinggel. Amikor e ruhák a piacra kerültek, az elmúlást, az elértéktelenedést jelentették. Én pedig újra életet leheltem beléjük – mondja Eszter, akitől nem áll távol a nyilvános varrás. Korábban New York, Rotterdam és Stuttgart utcáira költözött ki napelemes varrógépével. – A használt ruháknak új tartalmat adok, aztán sikerrel eladom a környékbeli piacokon. Azt is jó látni, hogy milyen hatást gyakorol az emberekre a mozgalom. Sok visszajelzést kapok: többen is meggondolják, kidobják-e a használt ruhát vagy újrahasznosítsák azokat.