Családfa Ádámig, Éváig

A két világháború között támadt hasonló élénk érdeklődés hazánkban, de az ötvenes évektől nem tűnt ildomosnak lombos családfával dicsekedni. Ma számos egyesület és klub működik az országban, hogy az őseik nyomát keresők kisegítsék egymást, s megosszák az előbányászott információkat: akad ilyen például Szolnokon, Mezőtúron.

A minap Egerben, a Bródy Sándor Könyvtárban gyűltek össze mindazok, akiket érdekel a családjuk eredete, története. Gócza Gábortól, a Heves Megyei Levéltár levéltárosától tippeket kaphattak ahhoz, miként és hol kezdjenek neki a múlt felderítéséhez.

A történelmi családok mindig is törekedtek arra, hogy fontosságukat eredetükkel, őseikkel is igazolják. Így például az Esterházyaknak a XVI. században egészen Ádámig és Éváig sikerült visszavezetniük a családfájukat, számos jeles személyiséggel, királyokkal, hadvezérekkel kerültek így „rokonságba”. Mindezeket inkább a családi legendáriumból merítették, s nem annyira a száraz adatokból.

– Igyekezzünk a tényekhez ragaszkodni, amikor kutatásba fogunk. Ha valahol megszakad egy vonal, ne próbáljuk feltételezésekkel kipótolni. A munkát érdemes azzal kezdeni, hogy kikérdezzük a még élő családtagokat és a történeteiket rögzítjük. Az élő emlékek, históriák igen értékesek lehetnek, még ha netán nem is igazolódnak be. Majd ezután következhetnek az írott források – javasolja a levéltáros. Aki a múlt felderítésébe kezd, számos lehetőségre lel a világhálón.

A felekezeti anyakönyvek 1895-ig, majd utána az államiak őrzik az adatokat. Érdemes bekopogni a közeli levéltárba, ott segítenek abban, hogy sok adatot lekérhessünk: néhány hónapja már az egész ország anyakönyveit kutathatjuk az interneten. Aki ősei után nyomoz, akár a nemesi felkelések leírásai, az urbáriumok, a török kori adóösszeírások, a hadi lajstromok és a népszámlálások közt is böngészhet. Hogy mihez nyúljunk, abban segít a levéltár, ahol ingyenesen fürkészhetjük a letűnt századokat.

Megeshet persze, hogy családi titkokra vagy olyan históriákra bukkanunk, melyek fényében nem lehetünk büszkék némely felmenőnkre. Kiderülhet, hogy egyik ősünk lókötő volt, amit nem célszerű nagydobra verni. A levéltáros azt ajánlja: lépésenként haladjunk visszafelé a korban, és számítsunk arra, hogy sok időre és türelemre lesz szükségünk, mire felsejlik a múlt.

Addig is ügyeljünk a még fellelhető tárgyakra! Ne hagyjuk elkallódni a régi cselédkönyveket, fotókat, gyászjelentéseket. Őrizzük meg a megsárgult Bibliákat is, melyek hátsó lapjaira felmenőink értékes bejegyzéseket róttak halottaikról, gyermekeikről, a család életének jeles eseményeiről.