Lengyel Gabriella: Kamaszkoron innen és túl

Krr-grrd – mormog valamit az orra alatt. – Hogy mondod? – kérdi az apja. – Nem fogom tízszer elismételni! – csattan fel, és sértődötten a szobájába vonul. Apja belekezd a „mégis, mit képzelsz” kezdetű monológba, de már csak a falhoz intézi. Kamasz – sóhajtok fel, majd elindul a fejemben egy képzeletbeli kerekasztal-beszélgetés. Mit is tanácsolna Vekerdy tanár úr vagy Ranschburg doktor, mit ordítana Csernus Imre? Mit kéne tenni, hogy ne fájjon senkinek az élet?

Család-otthonL. G.2015. 08. 05. szerda2015. 08. 05.
Lengyel Gabriella: Kamaszkoron innen és túl

Édesanyámat hiába faggatom, esküszik rá, hogy én sosem viselkedtem így. Téved! Emlékszem ugyanezekre a jelenetekre, amikor ugyanígy ufónak éreztem magam a családban. Ugyanígy halálos gyötrelemnek éltem meg a házimunkát. Amikor elkezdődött a nyári szünet, reggelente a megyei lap szélére firkantva rövidke üzenetek vártak: Mosogass el, moss fel, szedd össze a cefrének valót. Hol volt még akkor az okostelefon? Telefon se. S történt mindez nem is olyan régen…

Halk sóhajjal hagyjuk, hogy továbbcsordogáljon a nap. Ebédidőben az illatok újra előcsalogatják kamaszunkat. Leül az asztalhoz, cöcög, hogy még sehol az étel. Kérsz levest? Nem válaszol, csak mered. Apja ráförmed, hogy válaszoljon már. Honnan tudjam?! – szisszen fel. Feláll, újra elvonul. Négyéves kisöccse nem érti. – Csak kamasz – magyarázom. – Kanáááász? – kérdi a kisfiú. – Elkanászodott, az már szent – tromfol az apja. Aztán kínunkban könynyesre nevetjük magukat. És várjuk a következő csapást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek