'A gólyamese töretlenül folytatódik'

De most ekként jelentkezem – kedves levelezőnk: Kormányos Lajos újabb írását idézve –, persze azért hamarosan kiderül, Gólyapostásként sem feledhetem kutyapostási mivoltomat… És akkor a levél:

„Csongrádhoz közel tíz éve működik az Új Esély állatotthon, ahol az évek során több száz kutyust gondoztunk, ápoltunk, gyógykezeltünk az önkéntesek segítségével. Hála a jóérzésű embereknek, a kutyák jó részének sikerült új gazdát találni. A négylábúak ellátását hetente több alkalommal üstökben főzött eledel biztosítja. Az otthon egy hatalmas, gyepes területen épült fel, a környéken több madárféle is él, innen jött az ötlet, hogy a főzés után, az üstök aljában maradó, puhára főtt hús sürejét kiöntjük a tanya elé, hogy a madarak felcsipegessék.
Tavaly tavasszal figyeltünk fel egy gólyapárra, akik rendszeres kosztosaink lettek. Ettől kezdve gondozásba vettük őket, külön etetőtálat raktunk ki nekik. Annyira odaszoktak, hogy nap mint nap, amikor megérkeztünk a telepre, pár perc múlva már ők is ott voltak. A nyár végére, amikor már a fiókáik is felcseperedtek, az egész gólyacsalád napi vendégünk lett. Szeptemberben a Madártani Egyesület szakembereitől azt a tanácsot kaptuk, hogy fejezzük be az etetést, mert a végén nem fognak elrepülni téli szállásukra. Fájó szívvel, de szót fogadtunk, így a gólyák, tapasztalván, hogy nem kapnak többé enni, annak rendje és módja szerint időben elszálltak társaikkal délre.
A tél gyorsan eltelt, s tavasszal szívet melengető esemény történt. Egy szombat délelőtt, miközben a kutyusok ebédjét melegítettem, fémes kopogás ütötte meg a fülemet. Hátrafordultam, s a bejárati kapun ott ült a gólyánk, aki kopácsolásával, kelepelésével mintha azt jelentette volna: visszajöttünk a fészkünkhöz, hozzátok, várom a finom falatokat.
Az azóta eltelt hónapokban közös életünk visszatért a megszokott medrébe: nem múlik el nap, hogy hűséges piros csőrű barátaink ne jelennének meg, hogy megetessük őket. Vagyis a gólyamese töretlenül folytatódik – mindannyiunk nagy örömére.”

Eddig a levél, amit nagyon köszönök. Persze érdekelne, hogy mire ez az írás megjelenik, a gólyák vajon elindultak- e már, s az idén is úgy lesz-e, mint tavaly volt, vagyis némi éheztetéssel próbálják majd őket jobb útra, esetünkben déli szálláshelyükre téríteni. Ha rendben útnak indul a család, kérem, értesítse a Gólyapostást!