Hogy mer a zsebükben turkálni! - üvöltötte lányának a telefonba az apja

Kedves Ágnes!
Gyerekkori barátnőm családi problémáját szeretném megvitatni. Kingával már általánosba is együtt jártunk, most negyvenévesek vagyunk. Ő jómódú orvoscsalád egyetlen gyermeke, polgári jólétben nevelkedett. Mindig is okos lány volt, két diplomát és három felsőfokú nyelvvizsgát szerzett – természetesen nem kis részben szülei támogatásának köszönhetően.
Amikor férjhez ment egyetemi évfolyamtársához, kétszobás lakáshoz juttatták. Róberttel szépen élnek, harmadik gyermekük tavaly született. Mindkettőjüknek remek állása van, jól is keresnek, igaz, rengeteget dolgoznak. Mostanra már szép, nagy lakásuk van. Tavaly ellopták az autójukat, újat kellett venni a három gyerekhez, de mivel nem volt annyi készpénztartalékuk, Kinga szüleitől kértek kölcsön, amit havi százezerrel törlesztenek.
A két kisebb gyerek asztmás, ezért bármennyire is szeretik a belvárosi nagy lakást, muszáj kiköltözniük a zöldövezetbe. Nemrég egészen jó lehetőségre bukkantak. Egy sorházat tudnának megvenni a pesti kertvárosban, szinte egy az egyben a mostani otthonuk értékéért. Lecsaptak a lehetőségre, áthidaló kölcsönt vettek fel, amíg eladják a lakásukat. Kinga felhívta az édesanyját és azt kérte, hogy arra a néhány hónapra, amíg az áthidaló hitelt törlesztik, ne kelljen fizetniük az autóra kapott kölcsönt.
Az anyja nagyon ridegen azt mondta, már éppen eleget segítették őket, negyvenévesen önállóan kell megoldaniuk a problémáikat. A barátnőm ledöbbent és sírva kérdezte, az unokáik egészsége miért nem ér meg nekik pár hónapi halasztást?
S hogy ők öten élnek annyiból, mint a szülei ketten… Az anyja erre letette a telefont, de tíz perc múlva az apja visszahívta a lányát és azt üvöltötte a telefonba: hogy mer a zsebükben turkálni! Nagyon összevesztek, a szülei azt mondták, egyelőre látni sem akarják őket...
Üdvözlettel: Andrea

Kedves Andrea!
Bizony, nem túl szívderítő a történet. Kingától nem volt helyes, hogy azt számolgatta, a szülei mennyiből élnek. Ehhez neki nincs köze, a szülők is megdolgoznak a keresetükért. Felnőttként nincs joga elvárni a támogatást, amiből fiatalon már sokat kapott. Ugyanakkor… ha valóban így zajlott le a telefonbeszélgetés, akkor eléggé szeretetlennek érzem a szülők elutasítását. Különösen, mivel nem újabb összeget kértek tőlük, csak néhány hónapos haladékot a törlesztésre. Simán beleegyezhettek volna, de úgy tűnik, itt elvi alapokon állt az elutasítás. Mivel eléggé friss az eset, szerintem mindenkinek aludnia kell rá néhányat. Kingáék törlesszenek, s ha a szülők látják az igyekezetet, meg fognak enyhülni. Ha másért nem, hát az unokáik miatt.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes