Nehezített eset: kever-kavar a sógornő, de valahogy mégiscsak ki kéne szabadulni

Kedves Ágnes!
Fiatal házasok vagyunk, egy év együtt járás és egy év együtt lakás után házasodtunk össze. Anyósom, apósom kedvel, velük nincs semmi problémám.
Nem így a férjem húga!
Az első perctől fogva utál és fúr. Mindenben az ellentétei vagyunk egymásnak, pedig amúgy, egyidősek lévén, lehetnénk akár jóban is. Az a probléma, hogy a sógornőm isteníti a férjemet. Nagyon szeretik egymást, nagyon jó barátok.
Ez így megy a gyerekkoruktól, de amióta Kati 20 évesen majdnem meghalt egy balesetben, azóta főképpen. A lánynak maradandó sérülése lett, az egyik lába vékonyabb, mint a másik, bár nadrág alatt nem látszik. Ez lelkileg is nagyon megviselte, s azóta haragszik minden csinos, fiatal nőre, rám különösen. Valahol megértem, sajnálom is őt, de nem tudom elfogadni, hogy milyen gonosz lett! Sajnos csak én látom, hogy valójában milyen. A család és így a férjem is szinte a rabszolgája lett. Nagyon boldogok voltak, amikor többhetes kóma után végre felébredt, lassan javulni kezdett, és végül felgyógyult. Azóta lesik a parancsait. Ezt szó szerint értse! Minden családi eseményt, döntést az határoz meg, hogy Kati mit szól hozzá… Ezt pedig egyre nehezebben viselem.
A másik: minden este felhívja a férjemet és legalább félórát, de gyakran egy órát is csevegnek, úgy érzem, az én időmből. És mintha a férjemnek ő lenne a lelki társa, nem én. Ebbe pedig, az első gyermekemet várva, nagyon nehéz beletörődnöm.
Üdvözlettel: Györgyi

Kedves Györgyi!
Amikor megházasodunk, sokszor nem számolunk azzal, hogy a párunkkal egy másik családot is kapunk. Anyóst, apóst, és hát bizony sógort, sógornőt is. Általában az anyósra szoktak panaszkodni a fiatalasszonyok, de nem is olyan ritka, hogy a sógornő kever-kavar. Ez most nehezített eset, de valahogy mégiscsak ki kéne szabadulni belőle. Értesse meg a férjével, hogy az estéket együtt kellene eltölteniük, hogy önök ketten – és nemsokára hárman – egy új család. De ne veszekedve vagy sírósan beszéljen erről! Esetleg találjon ki néha esti programot, már csak azért is, hogy lássa a férje, nem muszáj minden estének a húgáról szólnia.
Itt csak óvatosan, finoman szabad lépni, úgy kell leválasztani a párját a családjáról, hogy észre se vegye. Erőszak, harag csak rosszat tesz.
Története rávilágít arra is, hogy sok család nem képes jól kezelni beteg vagy fogyatékos tagját. Aki jól szereti a másikat, inkább igyekszik visszavezetni az életbe, és nem támogatja az önsajnálatát és betegségtudatát. Ha megszületik a várva várt gyermekük, egészen biztosan átalakulnak az „erőviszonyok”.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes