Az én képernyőm: Fanyalgás helyett

Nem számít, hogy fogynak az ismert énekesek, s hogy az amatőr celebek helyét már a csatorna műsorvezetői állományából kell feltölteni. (Már most jelzem: ha következnek a tévékritikusok, én csak akkor vállalom, ha Zoránnal énekelhetek! De hogy ő is vállalja, arra kevesebb az esély, mint hogy engem behívjanak.) Úgyhogy én is elhatároztam, hogy fanyalgás helyett elfogadom, mint a sorscsapást, s ha néha tudok nevetni, már jó. Mert komolyan venni az első adás alapján ezt a szériát nemigen lehet.

Szegény mentős szóvivőt és párját a zsűri maximális pontra értékelte, a közönség kivágta, mint a macskát nagydolgozni. Ugyanis az amúgy szimpatikus úriembernek a hangja egy kávédaráló dallamosságával vetekszik, ez azért már túlzás volt. Erdei Zsolt egy fokkal jobbat énekelt, és kifejezetten kedvesen csetlettbotlott. És hozzá fűződik az est legviccesebb pillanata, amikor Tilla gratulált neki, amiért megválasztották az ökölszívó-szövetség elnökének. Madár nem sértődött meg, jó fej volt. Emilio moonwalkerlépései is elementárisak voltak. Eredeti személyiség, kiváló énekes, de vajon mi viszi rá, hogy immár egészen okkersárgára szoliztassa magát? Egy másik műsorban bevallotta, hogy élete nagy szenvedélye a szoláriumozás, de meg sem áll, amíg úgy nem néz ki, mint egy néger varázslónő és egy japán nindzsa szerelemgyereke? Amúgy az ő párosukban, Ábel Anitával van lehetőség. Mint ahogyan Vastag Csaba és Ábrahám Editében is. Sági Szilárd és Völgyesi Gabi szerencsések, hogy a Füstbe ment tervet kapták A felkelő nap házának zenéjére: biztos siker. Apáti Bencének és Vincze Lillának túl nagy falat lett az Operaház fantomja – sajnos mindkettőjüknek.

Amúgy a zsűri mindenkit agyondicsért és agyonpontozott, aminek nincs sok értelme. Persze az ellenkezőjének se lenne. Úgyhogy nyugodtan el lehetne hagyni a pontozást. Elég az ömlengés is, hozzá a bohóckodás – oszt döntsön a közönség.