Örökzöld fejfedő

Arra nincs pontos adat, ki hordott először valamilyen fejfedőt, de annyi bizonyos, hogy a legkevésbé divatból tette. Fázott a feje, vagy a napsugaraktól, netán veszedelemtől, ellenségtől védte magát. Egykor az előkelőségek és arisztokraták diktálták a fejfedődivatot, manapság a tömegkultúra nagy szórakoztatóművészei teremtik. Például, ha Elvis Presley kalapőrült lett volna, a rock and roll királyáról minden bizonnyal kalapot neveznek el. Ez amúgy összejött Michael Jacksonnak, a pop királyának, de rajta kívül egy másik Jacksonnak (a színész Samuel L.-nek) is sikerült elérnie, hogy fejfedőmárkát nevezzenek el róla.

A kalap és sapka viselete, anyaga és formája ugyanakkor nemhogy a történelmi időket vizsgálva, de tájegységenként is változott – legyen női vagy férfi. Minden korban és társadalomban megvolt a helye (a fejtetőn) és a szerepe (társadalmi besorolás).

Kifejezhet rangot, egyházivallási-politikai-közösségi hovatartozást, családi állapotot. Magyarországon egy időben például ilyen volt a kurta karimájú (Debrecen); a kondás, juhász, gulyás, pásztor, csikós (Hortobágy); nagy szélű pörge (Hódmezővásárhely); gomba (Felvidék); Sobri (Somogy megye); Kossuth (Kalotaszegen maradt meg a legtovább); szalma (Alföld); faháncs (Erdély); széles karimájú háromszögletűre kötve (Csongrád megye, Őrség); iparoskalap (országszerte).

De ha távolabbra tekintünk: a Római Birodalom korában például sapkát kaptak a felszabadított rabszolgák, amit viselniük is kellett. A sapka hamar a szabadság szimbólumává vált, nem véletlen, hogy az 1789-es francia forradalom idején a frígiai sapka lett a szabadság jelképe – amúgy e sapka egy időben azt jelentette, hogy a viselője ázsiai származású. A frígiai sapka ma már annyira erős szabadságszimbólum, hogy megtalálható Argentína, Bolívia, Kuba, Kolumbia, Nicaragua és Salvador címerében is.
S bár a fejfedők szimbolikájának története erős, az is bizonyos, hogy a történelemben soha ennyire nem távolodott el egymástól a mindennapi kalapviselet és a divat világa, mint az utóbbi évtizedekben. Amiről azonban keveset beszélnek: a fejfedők között a sapka legalább akkora történeti múlttal rendelkezik, mint a kalap – miközben a kalap és a sapka olyan távol áll egymástól, mint a cipő és a táska. Mert mindkettőt hordjuk, viseljük, de a kalap és a sapka esetében még az előállításukhoz szükséges mesterszerszámok között sincs nagy átfedés.

A sapkát ugyanis többnyire varrják, a kalapot meg préselik. Kalap lehet nemezelt és gőzölt, szőrből, gyapjúból;  de lehet varrott is bőrből, szövetből; s fonhatják is növényi szárakból, levelekből. Sapkák meg készülhetnek szinte bármiből, és vagy sildesek, vagy nem azok. Horgolhatják, varrhatják, egy darabból kivághatják.

A különbség csak annyi, hogy kalapkészítőből egyre kevesebb van, a fiúk nem viszik tovább az apák mesterségét.

Lányokból is akad azonban, aki kalapokat készít, de ők főként a kifutók világának, a divatnak dolgoznak. Mindez azonban nem olyan rossz, ahogyan elsőre hallatszik. Amit az előkelőségek használnak, az előbb-utóbb megjelenik az utcákon is – kevésbé kihívó és feltűnő változatban.

Ezt magyarázza Varga Gergő, a Barett (amúgy ez is egy sapkatípus, magyarul svájcisapka) értékesítője, aki eladási tapasztalatai alapján meglepőt állít: a kalap (akárcsak a sapka) kezd visszatérni utcai viseletként is. Ráadásul olyan meglepő darabok, mint például a cilinder és a keménykalap. Ami azért is meglepő, mert azt gondolnánk, hogy ezek viseléséhez az eredeti etikett szerint megfelelő öltönyre, szmokingra, frakkra van szükség, vagy éppen hosszú, illetve rövid kabátra. Miközben ma már annyit változott a divat, hogy szinte bármihez hordható kalap vagy sapka, akár farmerhoz és rövidnadrághoz, szandálhoz és bakancshoz is – az már más kérdés, hogy mit gondolunk arról, aki „alulöltözötten” ilyen fejfedőkben grasszál.