A nagyra nyílt szemű, felhúzott szemöldökű 'bánatoskutya-nézés', aminek a fele sem igaz

Most – szerintem kitalálják, kik – brit tudósok tettek közzé egy hihetetlen felismerést e tárgykörben, miszerint az ismert bánatoskutya-tekintet nem véletlenül olyan, amilyen. Mi több, a kutyák ezt direkt csinálják, brit tudósul szólva: célzottan használják kommunikációs célokra a mimikájukat. Hogy ezt pontosan bebizonyítsák, a Portsmouthi Egyetem biológuscsapata 24, különböző fajtájú családi kutyával dolgozott együtt.

Abból indultak ki, hogy szinte minden gerinces állatnak vannak arckifejezései. Eddig úgy gondolták, hogy az állati mimika – függetlenül attól, hogy gyakran mennyire kifejező – egy érzelmi állapot önkéntelen leképeződése, nem tudatos kommunikáció.

Csupán az emberszabású majmoknál, például az orángutánoknál figyelték meg, hogy a mimikájukat befolyásolta a közönség jelenléte.

A brit kutatók most azt vizsgálták, hogy a kutyák mimikáját befolyásolja-e az ember figyelme.

A vizsgálatok során négy különböző helyzettel szembesítették a kutyákat: jutalomfalattal a kézben, illetve anélkül fordult feléjük egy ember, valamint jutalomfalattal vagy anélkül fordított nekik hátat.

Mind a négy helyzetben lefilmezték az állatok mimikáját. És képzeljék, mit találtak: az eredmények szerint a kutyák lényegesen több mimikai mozgást végeztek, ha az ember feléjük fordult. Hihetetlen felismerés, ugye? Pedig micsoda meglepetés lett volna, ha akkor grimaszolnak, amikor az ember hátat fordít nekik…
(Igaz, akkor talán arról szólt volna a tudós felismerés, hogy a kutyák úgy viselkednek, mint a rossz diákok, amikor hátat fordít nekik a tanár…)

„Kiindulhatunk tehát abból, hogy a kutyák arckifejezése a közönség figyelmétől függ” – szólt a verdikt.

A kutatók következtetése szerint a mimika aktív kommunikációs eszköz, nem csak egyszerű érzelmi megnyilvánulás, vagyis a nagyra nyílt szemű, felhúzott szemöldökű „bánatoskutya-nézés” célzott alkalmazása az ember és kutya együttélésének evolúciós eredménye lehet.

És az ilyen felfedezések hallatán mosolyog egyet a kutyájával együtt élő gazdi, hiszen ő már a brit tudósok előtt is pontosan tudta ezt, amikor például számon kéri barátjától, hogy miért csente el a kaját a macska táljából, miért ugrott fel sáros lábbal a kanapéra, miért „olvasta ki” az asztalon felejtett újságot, és így tovább. Igen, jól ismerjük azt a bizonyos „bánatoskutya-nézést”, mi több, azt is pontosan tudjuk, hogy annak fele sem igaz…