Meddig kell áldozatot hozni a szülőnek-nagyszülőnek? Meddig terjed az anyai kötelesség?

Kedves Levélírók!

Meddig kell áldozatot hozni a szülőnek-nagyszülőnek? Meddig terjed az anyai kötelesség? Ezt a két kérdést tette fel nekem néhány hete Andrea, aki elmondta: a lánya kész tények elé állította őt azzal, hogy a férjével és a gyermekével 60 kilométerre költözött a fővárostól – és az anyjától.

Mivel a második gyermekét várja, szeretné, ha az anyja eladná a pesti lakását, feladná a – nyugdíjasként is szívesen végzett – munkáját, a baráti körét, a kulturális kedvteléseit, s a közelükbe költözne, ahol vigyázhatna az unokákra és gondozhatná a kiskertet. Andrea sok áldozat árán egyedül nevelte fel a lányát, és most úgy érzi, túl sokat kívánnak tőle…

Kértem az olvasók véleményét, most néhányat idézek:


„Mint édesanya, azt tanácsolom önnek: habozás nélkül menjen velük. Örüljön, hogy jó a kapcsolata a lányával-vejével, ez a mai világban ritka kincs. Kezdjen új életet: találhat új barátokat, akár még férjet is! A régieket sem kell elfeledni, elvégre van telefon, internet, 60 kilométer nem a világ. Ha mégsem megy velük, mindig lelkiismeret-furdalása lesz. S hát ön sem lesz fiatalabb, még rászorulhat az ő segítségükre is… A család az első!”

xxx

„Semmi esetre se adja fel a munkáját és az otthonát! A lányának azt kellett volna mondania: sok mindenről lemondtál, mire felneveltél, most már éld a magad életét. Ha kedved van, gyere, látogass meg minket. Az ő gyermekeinek felnevelése már nem a nagymama feladata. A szülői támogatás nem élethosszra kötelez. Ne adja fel a nyugalmát. Hallgasson egy 90 éves asszony élettapasztalatára!”

xxx

„A fiatalokat önzőnek tartom, azt meg különösen vérlázítónak, hogy kész tények elé állították Andreát. Ha ennyire támaszkodni akarnak rá, akkor már a tervezésbe be kellett volna vonni őt. Én azt tanácsolom, ne adja fel a saját, önálló életét! Most már igazán megérdemli, hogy kissé könnyebb legyen neki. Ha ez a szívesen végzett munkával, barátokkal, színházzal jár – hát akkor úgy. Attól még lehet jó a kapcsolata a családjával, meg lehet szervezni az odautazásokat. Később az unokái is élvezni fogják a pesti kirándulásokat!”

xxx

„Ha majd élete vége felé közeledve számot vet a múlttal, magányosan a szép pesti lakásában, gondolkodjon el, mi volt a fontosabb: a család vagy a barátok?”

xxx

Végül nekem is illene elmondani a véleményemet. Ám úgy érzem, a hozzászólók minden fontos szempontot megvilágítottak. Mindegyik érv helytálló, Andreának már „csak” súlyoznia kell köztük. Bárhogyan is határoz, annak egyaránt lesz pozitív és negatív hatása. Mindenképpen nehéz döntés előtt áll.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes