A korhelyleves

„Bibere necesse est, vivere non est necesse”, vagyis: inni muszáj, élni nem… Ha kérhetem, a latinosok ne kapják fel a fejüket, tudom én, hogy Pompeiusnál a mondat még a szokásos hajózni muszájjal kezdődött – hajósait biztatta imígyen, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába –, de hát ugyan melyikünk akarna télvíz idején hülye gabonát hajóztatni?

Család-otthonSzücs Gábor2008. 01. 01. kedd2008. 01. 01.
A korhelyleves

Nem, kedves alkoholista barátaim, mi bizony inni szeretnénk, különösen ilyenkor, szilveszter idején. Sört, bort, konyakot, pálinkát, rumot, gint, whiskyt – és ha lehet, mindegyiket, egyszerre. (A pezsgőt és a likőrt szándékosan kihagytam, az előbbit azért, mert azt csak igen tapasztalt szakemberek keverjék a többi ajánlott márkával, a likőrről meg tapasztalt Brucki barátom örökbecsűje jut eszembe: „konyakmeggy – hányni megy…”)

Ebből is láthatják az Apa főz fun-club elszánt tagjai, hogy erősen készülünk a szilveszterre, amikor is leghelyesebb a lakás különféle pontjain előre elrejteni az előbb felsorolt italféleségeket, az előtérben csak egyfajta üveg maradjon, hogy a Feleség aztán később még hosszasan töprengjen, hol az istenbe tudott így berúgni megint ez a szerencsétlen attól az egy üveg bortól… Mi viszont tudjuk: berúgni szinte mindenki tud, a kijózanodás viszont szaktudást és tapasztalatot igénylő művelet, de szerencsére, a rovat e szakembereké. Vagyis előző este bejelentjük: szívecském akkor megcsinálom a korhelylevest.

A Feleség persze gyanakszik – jó, ha megszólalunk máris gyanakszik, ja, meg ha nem szólalunk, akkor is… –, de ebbe belekötni egyelőre nem nagyon lehet, így hát vidáman elügetünk egy megfelelő piacra, bevásárolni. (A megfelelő és a nem megfelelő piac közötti különbség: az előbbiben néhány kulturális sorstárssal be lehet nyomni némi pálinkát, egy-két gyors-sörrel, az utóbbiban meg csak az undorító globalizált rend…)

Fogy a helyem, holott szorosan a témába vágna még, hogy kinek és miért is mondják az oroszok a 15. vodka után, hogy „tü nye uvázsájes minyá”, de ezt most nincs módom kifejteni – tán tessenek írni egy levelet a főszerkesztő asszonynak, hogy bővítse végre megfelelő méretűre a rovatot, de azt azért elmondom, hogy a korhely halászlék, libalevesek, zöldbablevesek, lencselevesek és a mi káposztalevesünk között jelentős különbségek vannak. Az előbbiek citrommal dolgoznak, a lencseleves mustárral és kávéskanálnyi ecettel korhelykedik, Apa pedig piros szaftot árasztó, zsíros kolbásszal…

Minimum ötliteres lábassal készüljünk a másnapra. A kilónyi vecsési savanyú káposztát nem mossuk át, hanem bele a lábosba, és felöntjük, míg ellepi, vízzel. Babérlevél, fél marék egész bors, egy-két gerezd fokhagyma is belefér, aztán főzünk. (Meg kívánom jegyezni, hogy bizonyos léha népek némi bort, csöppnyi pálinkát is öntenek ilyenkor részben magukba, részben a fövő káposztára, ami újabb aromákkal lep majd meg bennünket.) Jó óra múlva belehajítunk vagy negyed kiló gombát – én szokásosan valamilyen erdeit, s csak semmi cicó, összetépkedve, szárával együtt. Újabb óra, addig újra iszunk ezt-azt, majd következik a csúcspont: a piacon vásárolt friss, toros nyerskolbász. Ezt kilométer-hosszan árulják, veszünk is belőle néhány métert – de legalább egy kilónyit –, s ezt óvatosan beletekerjük a levesbe. És míg megfő – ez már tényleg csak percek kérdése – kiárad belőle az a piros színű zsiradék, ami nemcsak megfesti levesünket, de a másnapi kijózanodás legfőbb ígérete leend… Mindehhez már csak egy vékony rántást készítünk, se hagyma, se pirospaprika nem kell hozzá – a mi levesünk ezek nélkül is sötétpiros lesz –, egyet rottyan és kész. Tejföllel tálaljuk – csodát tesz.

Most láttam, hirdetés: „Igyál egyszeri fizetéssel 600 forint értékben töményet, és nyerhetsz egy zseblámpát!” Zseblámpa-fényes boldog új évet!

Ezek is érdekelhetnek