Anna örök

Unokahúgomért megyünk anyjával a bölcsődébe. Amíg várjuk, nézegetem a falra kitett névsort. Cinthia, Dorina, Vivienből és Fanniból kettő-kettő, Klariszsza, Dzsennifer – közöttük szerényen meghúzódik egy Kata, egy Anna és a mi Violánk. A fiúk között több a hagyományos név, Péter, Gábor sőt: egy János! De aztán itt is arat Roland, Dominik, Márió, meg a magyarosak: Botond, Levente, Kolos.

Család-otthonUjlaki Ágnes2007. 12. 21. péntek2007. 12. 21.
Anna örök

Különös dolog a nevek divatja, valamiképpen mindenkinek van róla véleménye. A világhálón számos kismamafórumon tanakodnak a szülők, milyen nevet adjanak születendő gyermeküknek. Aki nem ismeri a statisztikákat, az egyszer csak örömmel fedezi fel péládul a Bence nevet, ami pár éve még különlegesnek számított, de ma már minden második kisfiú viseli. De hát így megy ez: egyszer valaki kitalálja, furcsállkodva néznek rá az emberek. Aztán már elfogadják a nevet, végül divatba jön, majd egy idő múlva visszacsúszik az ismert, de ritka nevek tartományába.
Sok az idegen név. De kár rajta sopánkodni. Ami beleillik a magyar hangtanba, az előbb-utóbb bele is simul nyelvünkbe. Az oroszból átvett Szonja, az angolból érkezett Linda, a németből ismert Petra ma már mindenkinek ismerősen hangzik.
Megesik, hogy a kacifántos nevekbe belefáradt lakosság egyszer csak a régi, jól ismert nevekhez nyúl. De hogy mikor melyik jön újra divatba, kiszámíthatatlan. Két nagyanyám nevei: Erzsébet és Anna. Az előbbi, szép régi név ma nincs benne az első ötvenben sem. Nem így az Anna. Miért, miért nem, ez a név az utóbbi négyszáz év alatt mindig ott található az első tízben, sokszor első helyen. És egy-két éve ismét biztosan vezeti a toplistát. Sok Anna van hát felnőttek, gyerekek körében egyaránt. Nekem különösen kedves, hiszen nagyanyám, édesanyám, kedvenc unokatestvérem és legjobb barátnőm neve (sorrendben: Annus, Anci, Ani, Panni – lám, milyen sokféleképpen lehet becézni!). S ki tudja, talán egyszer születnek majd újra Bözsikék, Ilik, Évikék is… Mint ahogyan a sok Dani, Gergő, Márk mellett azért ma is anyakönyveznek Károlyt, Lászlót, Józsefet – az ő esetükben gyakrabban tartják fontosnak a szülők a felmenők nevének továbbörökítését, mint a kislányoknál, ahol inkább a szép hangzásra figyelnek. Ám azért itt nagyon mellé lehet fogni. Mert a kis Titanilla egyszer lehet még molett, középkorú asszonyság, Hektor pedig egyszálbélű, szemüveges könyvelő. De a legtöbb szülő csak kisbabában gondolkodik, s gyermekét nem látja maga előtt nyugdíjasként…
Mások meg nem találnak megfelelőt a több ezer adható név közül sem, és beadványokkal bombázzák a hatóságokat engedélyért, hogy különleges ötleteiket megvalósíthassák. Kiharcolják, hogy például Bodzának, Áfonyának, Csepkének, illetve Szavérnak, Boncának, Majsnak nevezhessék el mit sem sejtő magzataikat. Akik nem biztos, hogy megköszönik majd felnőtt korukban szüleik fantáziájának szárnyalását...

Ezek is érdekelhetnek