'Tenyeremben hordom az én szívemet' - Anna és Marci meghitt kapcsolatban

AZ ÜNNEPEK IDEJÉN a szeretetszószba tunkolt neonfényes üzenetek tömege más megvilágításba kerül, mihelyst az úgynevezett ép ember belép abba az óbudai kertes házba, melynek kapuján vidám betűk hirdetik, hogy azt Baltazárról, egy francia filmdrámában szereplő csacsiról nevezték el.

Család-otthonSzabó Zoltán Attila2014. 12. 25. csütörtök2014. 12. 25.

Kép: Keresztes Anna Szilvásy Márton Down-szindrómás szinészek Baltazár szinház 2014.12.05. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter

'Tenyeremben hordom az én szívemet' - Anna és Marci meghitt kapcsolatban
Keresztes Anna Szilvásy Márton Down-szindrómás szinészek Baltazár szinház 2014.12.05. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter

Magyarország egyetlen, értelmi sérült színészekből álló színházába, Keresztes Anna és Szilvásy Márton – ők ketten egy pár – szeretett második otthonába toppanok. Kora délután van, s az ónos esőt lassanként valamiféle derengés váltja fel. Anna és Marci hellyel kínál, lehuppanunk a társalgó párnás foteljeibe.

Mire megszólalnék, a fiú olyan meseszép szavakkal bókol szíve hölgyének, amihez hasonlóra talán csak Cyrano lovag lenne képes. Anna csattanós csókkal jutalmazza: „Ez szép volt, Marci!”

– Anna úgy született, hogy nem sírt. Ő nevet. Mindig nevet – mondja Marci. – Úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére – teszi hozzá büszkén a „Gondolj rám szívesen” előadás Rómeója. – Tenyeremben hordom az én szívemet – gördíti tovább a „pár-beszédet” a Marcinál egy évvel idősebb, 1985 tavaszán született színésznő, aki az „Aki nevetve született…” című darabban a cigányasszonyt eleveníti meg.

A Baltazár Színházat 1998 elején alapította Elek Dóra. Előtte öt évvel Franciaországban egyetemistaként látott először olyan produkciót, ahol sérült emberek szerepeltek a pódiumon.

– Akkor és azóta is úgy érzem, láthatóvá tudjuk tenni a láthatatlant, megmutatjuk, hogy színészeink valójában értékes művészek – rögzíti a Pannon Példakép-díjas színházi „mindenes”, aki pályázik, lobbizik, darabot ír és rendez. Keresztes Anna így jellemzi: „Dóra olyan, mint egy ősanya, vagy inkább anyatigris!”

A társulat tagjai között hárman vannak olyanok, akiket a társadalom egészségesekként tart számon: Kecskés Karina, Varga Klári és Müller Péter Sziámi. A többiek a hétköznapi életben lényegében önállóak. – Az igaz, hogy szükségük van némi segítségre, például egy banki ügymenetet nem képesek átlátni – magyarázza Elek Dóra. Kollégája, Papp Bea hozzáteszi: a Down-szindrómás színészpár nem tudja felmérni, hogy Párizs vagy a Balaton van-e messzebb Budapesttől, s Anna például így felel, amikor szóba kerül, hogy mióta tart Mártonnal a kapcsolatuk: „Négy és öt év között vagyunk együtt…”

Ők ketten, mint minden valamirevaló szerelmespár, szívesen évődnek, urambocsá’ froclizzák egymást. A fiú minden gesztusában, jeleivel, fintoraival kifejezi: ő a realista, a világot komorabb valójában is szemlélni képes, erős férfiember, aki a gyenge nőt megóvja. Anna pedig úgy tesz, mintha a nap minden percében szüksége lenne a párja biztatására. Parádés színésznő. S mindketten festenek – Anna képeit a Ráday utcában is kiállították már –, és verselnek is. „Kedvesem, / fényes csillagokra nézek / itt vagyok a szívedben / lelkemben a szeretet / árad a szeretet” – szavalja a párjához írt sorokat Marci. Anna azt mondja, ízig-vérig színházi leány, édesapja Kolozsvár megbecsült művésze, nagymamája operaénekes volt. Mestere Orosz Lujza néni, Krasznahorvát neves szülötte, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.

A sportról és a táncról beszélgetünk. – Együtt biciklizünk. Én vagyok a tanuló biciklis, Marci a mesterbiciklis – említi Anna. – A foci nem érdekel, kosarazni szeretek – fűzi hozzá a fiú. Majd eltűnődik, s arra jut: azért „voksol” a kosárlabdára, mert abban is van ritmus. – Nekem nagyon fontos a ritmus. Utálom például a metált, inkább a megzenésített verseket szeretem – igazít el a stílusok és irányzatok dzsungelében. Lemezt is készít. A munkacíme: „Marci hevesen”. Zenei előmenetelében Müller Péter Sziámi, a baltazáros dalműhely vezetője segíti.

– Hát, Marci heves alkat, az egyszer biztos… – nevet Anna. A fiú vele nevet, bár kisvártatva komolyan-komoran mondja: Harry Potterhez is írt verset. – Mintha magamat látnám benne. Én is sokat szenvedtem, de mióta megismertem Annát, színesebb lettem. A beszédem is fejlődött…

Lassan kezdődik a színészmesterség-óra, de annyi időnk még marad, hogy elmeséljék: a Városligetbe járnak sétálni, van egy kutyájuk, s az ünnepeket mindig várják, mert a karácsony és a szilveszter igazi csoda számukra, temérdek vidámsággal, békével, mesével. Anna elárulja, hogy számára milyen fontos Isten „jelenléte”. Marci csöndben hallgatja. Ő nem hívő – mondja –, de örömmel tölti el, hogy a párjának megnyugvást hoz a remény.

Ezek is érdekelhetnek