Férjhez menjen, ne csődbe!

Közeledik az esküvőszezon, felpörög a menyasszonyok erőt próbáló küzdelme gyűrűkért, ruhákért, helyszínekért. Szinte ugyanolyanokért. Mit tehet, aki valami különlegesre vágyik – vagy épp nem óhajt egy vagyont költeni a lagzira?

Család-otthonCsepelyi Adrienn2013. 04. 25. csütörtök2013. 04. 25.

Kép: Esküvö házasság együttélés eskövöi ruha kölcsönzés vásárlás gyürü 2010.01.31. fotó: Németh András Péter, Fotó: Photographer: Andras Peter Nemeth

Férjhez menjen, ne csődbe!
Esküvö házasság együttélés eskövöi ruha kölcsönzés vásárlás gyürü 2010.01.31. fotó: Németh András Péter
Fotó: Photographer: Andras Peter Nemeth

Húsleves, az kell – hangzott szinte egyszerre a rokonok szájából a felkiáltás, s közben olyan arcot vágtak, mintha most vallottam volna be a Kennedy-gyilkosságot. Pedig csak azt mondtam, hogy nem ragaszkodnék a hagyományos esküvői menühöz. Azóta eltelt néhány hónap, végignéztem a szalonok százainak kínálatát, több ezer menyasszonyi ruhát, s kaptam már röhögő- meg agyérgörcsöt is az árajánlatok láttán. Ha esküvői szinonimaszótárt kellene készítenem, a Magyarország címszóhoz azt írnám: mert ez a szokás.

Hogy a magyar menyasszonyok gondolkoznak-e sablonosan az esküvőről, vagy a kínálat miatt szűkültek be ennyire a lehetőségeik, az a tyúk meg a tojás problematikája – de hogy szinte képtelenek vagyunk kilépni az abroncsos ruha, emeletes torta, sej, ribizli szentháromságából, az tény. Legyen minden hasonló, csak nagyobb, hosszabb, csillogóbb.
A leendő anyós jó eséllyel már akkor is sokkot kap, ha meghallja, a menyasszonyi ruha nem lesz teljesen fehér. Apropó, ruha: kardinális kérdés, a kínálat mégis meglehetősen egysíkú. Vajon miért gondolják, hogy mindenki sütibabának akar öltözni? Ara legyen a talpán, aki rövid, ne adj’ isten, nadrágos ruhát szeretne, s itthon talál is megfelelőt. Csokor az örömanyának, a hivatalba, az autóra, a koszorúslányoknak, a templomba és a főasztalra is – nem tudom, hogy a virágillatba fulladnék-e bele szívesebben, vagy a virágkereskedő számlája nyomán előtörő könnyeimbe.
Amíg el nem kezdtem a szervezést, azt hittem, rózsaszirmokkal meghintett, sárga köves úton fogok betipegni az anyakönyvvezető elé, pajkosan összekacsintva a meghívottakkal. Aztán felébredtem, mert szembesültem az elvárásokkal, melyek nyilván a legtöbb magyar menyasszony készülődését megmérgezik: a Marika unokájának uszályos ruhája volt, gyémántos gyűrűje és négyféle sült húst szolgáltak fel! Ja, hogy azóta elváltak? Na és? Nagyon szép lagzi volt.
Hát, itt tartok most. Adagolom, hogy nem lesz hosszú ruha, hat fogás és tűzijáték se. Csak mi, együtt, szeretetben, békességben – ha ugyan nem kapok ideg-összeroppanást, amikor a huszadik csokiszökőkutat akarják rám tukmálni ahelyett, hogy egy normális fehér cipőt mutatnának.

Ja, húsleves, az lesz. Biztos, ami biztos.

Ezek is érdekelhetnek