Híd a kórterem és a kinti világ között

A KórházSuli Alapítvány hét éve támogatja az iskolából kimaradt, tartósan beteg gyermekeket. A csapat a programban önkéntes alapon részt vevő középiskolások és egyetemisták közreműködésével igyekszik segíteni a gyógyulás nehéz időszaka alatt.

Család-otthonBalogh Boglárka2021. 04. 16. péntek2021. 04. 16.
Híd a kórterem és a kinti világ között

Az alapítvány vezetője, Tóthné Almássy Monika 15 évig dolgozott kórházpedagógusként, a Heim Pál Kórházban elsősorban az onkológiai osztály hosszabb időre kórházba kényszerült kis betegeit tanította.

Munkája során megtapasztalta, mennyire fontos is az, hogy a kezelés alatt álló gyerekek ne szakadjanak el teljesen a barátaiktól, osztálytársaiktól, korábbi megszokott életüktől. A KórházSuli hidat épít a kórterem és kinti világ között: személyre szabott tanítással és saját fejlesztésű tananyagokkal támogatja az iskolai felzárkózásban a kórházból már kikerült, de az iskolába még vissza nem térő gyerekeket.

Az alapítvány húsz segítővel és négy beteggel fogott a munkába, mára a mintegy 1700 önkéntes több mint 700, a saját otthonában gyógyuló gyermekkel foglalkozik. A KórházSuli csapata nemcsak végigkíséri az önkéntesek, valamint a tanuló diákok között zajló munkát a gyógyulás folyamata alatt, de felveszi a kapcsolatot a kis betegek szüleivel, iskolájával, tanáraival is, hogy még gördülékenyebbé tegyék a felzárkóztatás folyamatát, s hogy a gyerekek lelkileg is megerősödve térjenek vissza a betegség előtti életükhöz.

A Covid–19 megjelenésével a világ egyik pillanatról a másikra a feje tetejére állt, kilátástalanság, jövőképvesztés, újratervezés, bizonytalanság, magány várt sokunkra. A bezártság hasonló érzéseket hív életre, mint amit a családok, a gyerekek élnek meg a ­diagnózissal szembesülés után. Most, amikor a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, milyen az otthoni karantén, a szeretteinktől, barátainktól való távolságtartás, sokkal jobban megértjük, mekkora szükség van a beteg gyermekek minél átfogóbb támogatására.

A KórházSuli Alapítvány a járvány idején erőfeszítéseket tett a szélesebb társadalmi rétegek megsegítésére is. Mivel a csapat több­éves gyakorlattal rendelkezik a távoktatásban, amikor tavaly márciusban a miniszterelnök bejelentette, hogy bezárnak az iskolák, az alapítvány a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével megszervezte az egészségügyben dolgozók gyermekeinek online oktatását.

– Együttérzéssel és elismeréssel gondolunk a legnagyobb terhet viselő kórházi dolgozókra, háziorvosokra, mentőkre, laboránsokra – mondja Monika. – A magunk eszközeivel így kívánunk hozzájárulni, hogy legalább a gyermekeik iskolai előrehaladása miatt kevésbé kelljen aggódniuk, nyugodtabban koncentrálhassanak rendkívüli feladataikra.

A járványügyi korlátozások nyári lazítása után szeptemberben ismét rendkívüli tanévre kellett készülnie mindenkinek. Mivel a KórházSuli mindig figyel arra, hol segíthet, iskolakezdéskor a krónikus beteg diákok mellé álltak. Az alapítvány a támogató rendszerét megnyitotta a Covid–19 által különösen veszélyeztetett csaknem 60 ezer tanulónak is, így a szüleik az otthoni tanulásuk mellett dönthettek.

A csapat azonban nem állt meg itt, Budapest után a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján is elindította a KórházSulit. Tavaly októbertől az alapítvány pedagógusa közvetlenül a betegágyak mellett is segíti a tartósan beteg gyerekek tanulását.

A debreceni gyermekgyógyászati klinika ellátási területe Kelet-Magyarország, de bizonyos betegségcsoportok esetében az egész ország. Évente 23 ezer járó- és mintegy 10 ezer fekvőbeteget kezelnek az intézményben, 40 százalékuk krónikus betegség miatt gondozott, vagy súlyos akut betegségből lassan felépülő páciens.

Az erőfeszítések ellenére a sokszor távolról érkező, tartósan fekvőbeteg-ellátást igénylő, gyakran hátrányos szociális helyzetű gyermekek számára nem vagy alig volt biztosítható a speciális igényeket figyelembe vevő oktatás, hiszen az intézetben eddig csupán egyetlen kórházpedagógus működött.

– A KórházSuli a debreceni klinikával együttműködve garantálja az oktatási rehabilitáció operatív támogatását, a munkához szükséges önkéntesek toborzását, képzését, mentorálását, továbbá a szakmai konzultá­ciós lehetőségeket. A kelet-magyarországi felsőoktatási intézményekkel is felvettük a kapcsolatot egy „KórházSuli-kurzus” beindítása, továbbá újabb önkéntes hallgatók bevonása érdekében.

Hogyan válhat valaki önkéntessé?

A KórházSuliban komoly szakmai alapokra épülő keretrendszer garantálja a résztvevők felkészültségét és biztonságát. Az önkéntesek diákok, középiskolások és egyetemisták. A csatlakozás feltétele a feladatkörnek megfelelő képzésen részvétel, folyamatos kapcsolattartás a támogató csapattal, e-napló vezetése, együttműködés az esetmegbeszéléseken. A tananyagokat mentortanári háttérrel, 2-3 fős csapatokban középiskolások fejlesztik az adott évfolyam tantárgyi követelményeihez igazodva. Az általuk fejlesztett tananyagokat aztán az egyetemista önkéntesek a személyes mentorálási folyamat alatt használják fel. (A korhazsuli.hu weboldalon többek között az önkéntessé válás részleteiről is tájékozódhatnak az érdeklődők.)

Ebben az évben az alapítvány szeretné tovább erősíteni a régiós munkáit. Specifikus, kifejezetten Kelet-Magyarország sajátosságait figyelembe vevő rendszer kiépítésére törekednek. A debreceni klinika mellett a nyíregyházi és a berettyóújfalui kórházakkal szintén elindult az együttműködés, onnan is vannak már tanulóik. De a terveik között szerepel az is, hogy a csatlakozó önkénte­sekből elkötelezett mentorcsapatot állítsanak fel.

– Nagyon várjuk a kórházból már hazakerült, de még lábadozó gyerekek jelentkezését, hogy velük is folytathassuk az oktatási rehabilitációt – teszi hozzá Monika. – Mindezek mellett olyan szemléletformáló tanóramodul összeállításán is dolgozunk, amely interaktívan vezeti végig az osztálytársakat a helyzet megértésében, feldolgozásában és a segítés módjainak megfogalmazásában. De készül a leggyakoribb betegségekről szóló kézikönyv is, amely a szülőknek, pedagógusoknak lesz hasznos, illetve egy kisokos, ami a diákokat, kortárs közösséget és a szüleiket szólítja meg: segít megérteni a betegséget, a beteg diáktárs mentális helyzetét, s ötleteket ad a vissza- és összekapcsolódáshoz.

Jövőt álmodni és hozzá társakat találni – izgalmas utazás, a megvalósítása azonban elképzelhetetlen a biztos háttér megteremtése nélkül. Bárki, aki fontosnak tartja és értéket lát a tartósan beteg gyerekek visszailleszkedésében és a jövő generációjának érzékenyítésében, szemléletformálásában, az adója 1%-ával segítheti a KórházSuli programját.

Ezek is érdekelhetnek