HOSSZÚ SOROK kígyóznak az ételosztásokon, megannyi kérvény sorakozik a hivatalokban, amelyekben szociális tüzelőt kérnek. A mély szegénységben élő családokon sokan szeretnének segíteni, ám a jó szándék sajnos nem elég.

Kérdezzünk, mielőtt adunk!

Lapunk végén, az Olvasó oldalán segítséget kérhetnek a rászorulók, és segítséget ajánlhatnak fel, akik megtehetik. Olvasóink rendszeresen gondolnak az elesettekre. Jellemző ez országosan is, főleg az év utolsó hónapjaiban, a karácsonyhoz közeledve. Szívesen adományozunk tehát, de sajnos nem mindig jól.

Sokan úgy gondolják, hogy a szegénységben élők olyan holmiknak is örülnek, amelyek a tehetősebb honfitársaik számára már feleslegessé váltak. – A vidéki szegénység azonban nem lomtár, nem a fővárosban „fölösleges” dolgok befogadója – fogalmaz L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Az Igazgyöngy munkatársai, önkéntesei mind gyakrabban találkoznak haszontalan adományokkal. Például megunt, vicces feliratokkal ellátott bögrékkel, szószosibrikekkel, tálalóedényekkel. Ezek az eszközök a fogyasztói társadalom vásárlási kényszerének bizonyítékai: megvesszük, de valójában semmi szükségünk nincs rájuk. Aztán lepasszoljuk. Csakhogy máshol sincs ilyesmire szükség. Ahogyan nem kell a bunda, a kisestélyi, az öltöny még akkor sem, ha azok megkímélt állapotban érkeznek a szegény családokhoz.

– A közmunkán vagy a téli fagyűjtésen nem az öltöny vagy a kosztüm az ideális viselet. Akkor sem, ha hibátlan. Hiába vált fölöslegessé ott, nem lesz szükségletté itt – írja blogbejegyzésében L. Ritók Nóra az Átlátszó internetes oldalon.

Nem lehet elégszer elismételni: hiába a ruhaadomány, ha az lyukas, ha rossz a cipzárja. Sokan hiszik, hogy a kisebb szakadás nem nagy probléma, biztosan akad a környéken egy ügyes kezű varrónő. De nincs. Olyan pedig végképp nincs, aki ingyen dolgozna. Ha tehát ruhát adományozunk, előtte szedjük rendbe, tisztítsuk ki, adjuk tovább olyan állapotban, amilyenben mi is örülnénk neki.

A szegény sorsú gyerekek nagyon megbecsülik a játékokat, hiszen a plüssmaci, a baba, a kisautó, a puzzle olyan luxus, amit a szüleik nem tudnak megfizetni. Jól tesszük hát, ha gyerekeink felhalmozott készletéből ajándékozunk, de ügyeljünk rá, hogy csak jó állapotban lévőt adjunk ki a kezünkből. Félig kiszínezett színezővel, összefirkált arcú babával, hiányzó darabokból álló puzzle-vel, társasjátékkal nem élvezet a játék.

A szerencsésebbek el sem tudják képzelni, milyen lehet a szegénységben élő nőknek megoldani „azokat a napokat”, amikor nem futja intimbetétre, tamponra. Vagy amikor nincs pénz új fehérneműre. Természetes, hogy az utóbbit használtan nem adományozzuk el, de új darabokra nagy szükség van. Ha segíteni szeretnénk, ezekkel a holmikkal biztosan nem adunk „felesleget”.

Az egyedül élő idősekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni: ők nem kérnek hangosan, gyakran már beletörődtek a nincsbe. Pedig nekik is szükségük van a segítségre: nem a sokadik kávéskészletre vagy a használt ruhára, ám a tűzifa, a tartós élelmiszer, egy kis tea, kávé, lekvár, tészta mindig jól jön. Vagy a pénz, amivel kiválthatják a receptjeiket, hogy ne kelljen mérlegelni, melyik gyógyszer a fontosabb.

Mielőtt adunk, kérdezzük meg a terepen dolgozó önkénteseket, a civil alapítványokat, a helyieket. Figyeljünk a rászorulókra és egymásra!

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE

 

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.